Programajánló
Újra fellép Budapesten Daniele Finzi Pasca és újcirkusztársulata
Személyes hangvételű darabbal tér vissza Budapestre márciusban az újcirkusz egyik legnagyobb úttörője, Daniele Finzi Pasca és társulata.
2017.02.20 00:30MTIA svájci előadók negyedszerre érkeznek Magyarországra, most a Neked (Per te) című darabbal, amely március 16. és 19. között öt alkalommal lesz látható a Müpában - közölte az intézmény az MTI-vel.
Az előadás egy személyes búcsú és tisztelgés Julie Hamelin, Daniele Finzi Pasca felesége és alkotótársa életműve előtt.
Julie Hamelin és Daniele Finzi Pasca 2011-ben alapította meg a társulatot. Ekkorra már mindketten jól ismert szereplői voltak az újcirkusz világának, többek közt a Cirque Éloize, a Teatro Sunil és az Inlevitas társulatok produkcióit is közösen állították színpadra.
Mint a közlemény felidézi, Julie Hamelin 21 évesen alapította meg társaival a kanadai Cirque Éloize-t, amellyel több mint 35 országban, 300 városban 3000-nél is több produkcióval léptek fel. Bő két évtizedes cirkuszi karrierje során négy opera újragondolásában, és három olimpiai ünnepség megálmodásában vett részt.
A két művész 2001-ben találkozott, és számos közös produkció után 2009-ben alapította meg az Inlevitast, majd 2011-ben a Compagnia Finzi Pascát. Közösen állították színpadra a Cirque du Soleil 2016-os turnéját, a Luziat is, és már készültek a Compagnia Finzi Pasca legújabb előadása, a Per te novemberi bemutatójára, amikor Julie Hamelin májusban elhunyt.
A Per te nemcsak az utolsó produkció, ami magán viseli Julie Hamelin kézjegyét, de egyfajta tisztelgés is több mint 20 éves munkássága előtt.
A Müpa a svájci társulat produkcióján kívül április 9-10-én vendégül látja az ausztrál Circa újcirkusztársulat Opus 2 című produkcióját a Budapesti Tavaszi Fesztivál keretében, míg 18-án a Recirquel legújabb előadása, az Adieu debütál a Fesztivál Színházban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


