Színház
Két premierrel is készül februárban a szombathelyi színház
Széles kínálattal várja a közönséget a szombathelyi Weöres Sándor Színház: februárban két premierrel is készül a társulat - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.
2017.02.06 23:30MTIJordán Tamás Kossuth-díjas színművész, a szombathelyi Weöres Sándor Színház igazgatója elmondta: javában folynak a próbák, az évadban a harmadik páros - nagyszínházi és kamaraszínházi - bemutatóra készülnek.
A színház repertoárjáról szólva elmondta: az évad elején Ibsen Kísértetek című művét Zsótér Sándor, Shakespeare Ahogy tetszik című vígjátékát Horgas Ádám állította színpadra. Decemberben A Dédi című darabot Valló Péter, a Mágnás Miska című operettet pedig Mohácsi János rendezésében tűzték műsorra.
Február 24-én kortárs német szerző, Moritz Rinke Vineta köztársaság című színművét, Perczel Enikő fordításában, Réthly Attila rendezésében mutatja be a színház. A darab története szerint vezető beosztású szakemberek csoportja egy villában arról tanácskozik, hogy hogyan lehetne új alapokon létrehozni egy köztársaságot. Ez a Vineta Köztársaság, amelyet egy ötven négyzetkilométeres területen akarnak megalapítani.
A nagyszínpadon március 3-án mutatják be Csehov Ivanov című művét Spiró György fordításában. Az igazgató elmondta, hogy Csehov színművét Lukáts Andor állítja színpadra, Ivanov szerepében Bányai Kelemen Barna látható.
Jordán Tamás arról is beszélt, hogy az idén lejár a mandátuma, az igazgatói pályázatot a fenntartó kiírta, és a napokban adja be pályázatát a posztra. A társulat szeretné folytatni a közös munkát, nagyszerű eredményeik vannak és a város is nagy becsben tartja színházát - tette hozzá.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 4:11 Tiszába fulladt egy 12 éves kislány
- 3:10 Dél-Afrika intézkedéseket kért a Rafah elleni izraeli offenzíva miatt a Nemzetközi Bíróságtól
- 2:30 Oroszországban 830 ezer hektáron fagyott el a vetés
- 1:47 Pénteken kezdődik a 19. Református Zenei fesztivál
- 0:56 Újabb három férfi holtestét találták meg Romániában az ukrán határ mentén
- 23:39 Két székelyföldi helyszíne is lesz az Orgonák éjszakája programsorozatnak
- 22:30 Szerbiában elfogtak egy férfit, aki az elnök megölésével fenyegetőzött
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06