Sose halunk meg
Presser Gábor "utószületésnapja" a sportarénában
Már folynak Presser Gábor jövő évi, "utószületésnapi" koncertjének próbái; a zenész vendégeivel és barátaival január 24-én a Papp László Budapest Sportarénában 30-40 felvételt játszik.
2008.11.19 16:11MTIPresser Gábor egy szerdai budapesti sajtóbeszélgetésen kiemelte: még soha nem adott az aréna méretéhez hasonló helyen szólókoncertet.
A Kossuth- és Erkel-díjas zenész, zeneszerző májusban ünnepelte 60. születésnapját; a koncertszervezők, menedzserek hiába keresték, hogy ebből az alkalomból lépjen fel.
Elfogadta viszont zenésztársai bíztatását, hogy tartsanak egy "majdnem" szerzői estet; így kezdték szervezni az "utószületésnapi" koncertet.
Presser Gábor az elmúlt évtizedek szerzeményei közül 106-ot gyűjtött össze, amelyeknek lejátszásához 7 óra 40 percre lenne szükség. Mivel ennyi idő nem lesz az arénában, a közönség is szavazhat a www.1koncert.hu oldalon, hogy mely dalokat szeretné meghallgatni a januári koncerten.
Presser Gábor szerint lehet, hogy a közönség választása megegyezik majd a sajátjával; a koncerten a tervek szerint 30-40 dalt játszanak el. A művész jelezte: lesz amikor negyvenen-ötvenen lesznek a színpadon, de olyan is, amikor csak ő egyedül.
Úgy fogalmazott: "legyen ez egy egyszerű, kicsit színházas, kicsit filmes, kicsit zúzós, kicsit sírós, kicsit nevetős (...) egy sima, meglepős rock and roll koncert". Presser Gábor a koncertről korábban már elmondta, hogy szórakoztató, egyúttal összefoglaló koncertre készülnek zenésztársaival; az együttes vezetője Borlai Gergő dobos, a tagok között ott lesz Kovács "Kovax" Péter billentyűs, énekes, Sipeki Zoltán gitáros és Papesch Péter basszusgitáros.
Az együttest fúvósok és vokalisták egészítik ki. Akkor hozzátette: egyes dalok nem változnak lényegesen, de lesz, amelyiket jelentősen átdolgoznak.
A dalok között sok olyan lesz, amit a közönség nemcsak tőle ismerhet, így lehet számítani például Omega-számra is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Fórumozok róla
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


