Múzeum
Márciusig meghosszabbították a szegedi Pompeji-kiállítást
Március 5-ig meghosszabbították a szegedi Móra-múzeum Pompeji-kiállítását, amelyet eddig már 80 ezren láttak.
2016.12.22 03:30MTISolymos László (MSZP) alpolgármester a 80 ezredik látogató - egy szegedi gimnáziumi csoport diákjának - köszöntésekor elmondta, komoly szakmai háttérmunka eredménye, hogy az ókori műtárgyakat bemutató kiállítás a múzeum egyik legnépszerűbb tárlatává vált.
E szakmai teljesítmény elismerése, hogy sikerült megállapodni a Nápolyi Régészeti Múzeummal, hogy a korábban tervezet december végi zárás helyett március 5-ig látható a kiállítás Szegeden - közölte a politikus.
A Móra-múzeum bebizonyította, képes megszervezni egy nemzetközi színvonalú tárlatot, így a jövőben könnyebben tud majd együttműködni külföldi gyűjteményekkel nagyobb kiállítások szervezésében - tette hozzá.
Az alpolgármester közölte, arról is sikerült megegyezni a nápolyi múzeummal, hogy a márciusi zárást követően a tárlat anyagát a székesfehérvári Szent István Király Múzeum közönsége is láthatja majd.
Fogas Ottó múzeumigazgató elmondta, a közgyűjtemény hosszú évek óta törekszik arra, hogy minél több magas színvonalú kiállítást tudjon bemutatni a szegedieknek és a városba érkező turistáknak. A Pompeji-kiállítás látogatóinak 20-25 százaléka külföldről érkezett, a többségük Vajdaságból.
A kiállítás anyagát soha korábban nem mutatták még be Magyarországon, legutóbb Nápolyon kívül pedig a British Museumban volt látható - közölte a szakember.
A Szegeden három helyszínen látható kiállításra a nápolyi régészeti múzeumból 120 műtárgy érkezett, köztük több nagyméretű szobor és falfestmény, bronz használati tárgyak és kerámiák. A Móra Ferenc Múzeum központi épületében a látogatók megismerhetik az ókori város központját, a fórumot, a korabeli házak berendezését, a rómaiak életében fontos szerepet betöltő kertkultúrát. Az érdeklődők képet kaphatnak arról, miként pusztította el 79-ben a Vezúv kitörése a települést és hogyan őrizte meg az emlékét a vulkáni hamu és kőtörmelék.
A Fekete házban az ókori Pompejiből és Szombathelyről, az Aquincumból és a Nemzeti Múzeumból kölcsönzött tárgyak segítségével a kor gasztronómiájával, a gladiátorokkal és a római kori erotikával ismerkedhetnek meg a látogatók, míg a Kass Galériában a rómaiak által barbároknak nevezett népek Szeged körüli életét bemutató régészeti kiállítás látható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


