Programajánló
Szárnyak: világzene, pop, irodalom és újcirkusz együtt a Müpában
Szárnyak címmel világzene, pop, irodalom és újcirkusz találkozik a színpadon december 7-én szerdán a Bábel-est összművészeti sorozatban a Müpa Fesztivál Színházában.
2016.12.04 04:30MTIA mostani produkció egyik szereplője a Prima- és Makovecz-díjas Kiss Ferenc, aki 1974-ben a Kolinda alapító tagja volt, majd csatlakozott a Vízöntő együtteshez, amellyel két évtizeden át muzsikált és járta a világot. 1992-ben létrehozta az első független magyar népzenei kiadót, az Etnofont, és nem sokkal később megszületett az Etnofon Zenei Társulás. Kiss zeneszerzőként a korszerű elektronika mellett fontos szerepet szán az akusztikus népi hangszereknek és a hagyományos díszítéstechnikáknak. A december 7-i koncerten az Etnofon Zenei Társulás vendége Bognár Szilvia.
Az est során egy másik egykori Kolinda-tag, Lantos Iván is fellép. A nagybőgőn, fúvós hangszereken, és számos más instrumentumon is játszó zenész A Kolindával három albumot jelentetett meg, majd Franciaországban telepedett le. Tagja volt a Transylvania és a Spondo zenekarnak, emellett több önálló albuma jelent meg, komponált zenét kortárs tánchoz. Lantos ezúttal a hazai underground színtér egyik fontos szereplője, a Kistehén zenekar meghívására áll színpadra. Az együttes alapítója, Kollár-Klemencz László nemrég szintén a Müpában mutatta be Rengeteg című új szólólemezét.
A zene mellett ezúttal sem marad el a mozgásművészet a Bábel-esten: egy 2013-ban alakult újcirkusz formáció, a Grotesque Gymnastics értelmezi újra a fizikalitást. Téri Gáspár, illetve a rúdtánc- és levegőakrobatika-oktató, kétszeres rúdtánc-világbajnok Bardóczy Ilka a táncos, cirkuszi és a fizikai színházas tapasztalatait ötvözi sajátos szarkasztikus szemléletmódjával.
Az irodalmat a költő, író, drámaíró, tárcaíró Darvasi László képviseli. Az est moderátora Winkler Nóra, a produkciót a Színház- és Filmművészeti Egyetem harmadéves színházrendező szakos hallgatói állítják színpadra (osztályvezető tanár: Ascher Tamás). A Bábel-estek sorozatszerkesztője Marton László Távolodó.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


