Gyász
Elhunyt Józsa Imre
Súlyos betegség után, hatvankét évesen távozott Józsa Imre színművész.
2016.10.31 09:42ma.huA színész hosszú ideig a József Attila Színház társulatának tagja volt, de már régóta nem állt színpadra. 1988-ban Jászai Mari-díjjal, 1997-ben pedig a Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztjével tüntették ki. Színpadi szerepei mellett gyakran feltűnt filmekben is, és szinkronszínészként is nagy népszerűségre tett szert.
Józsa Imre 1954. március 18-án született Budapesten. A Színház- és Filmművészeti Főiskolán végzett, majd népszerű színpadi színész lett. Játszotta többek közt Liliomfit, Poloniust a Hamletben, Valkay tanár urat a Légy jó mindhaláligban, Gremiót A makrancos hölgyben és Dub hadnagyot a Svejkben. Olyan tévéfilmekben bukkant fel, mint A nagyenyedi két fűzfa, a Linda és a Szomszédok sorozat vagy az ismert showműsor, a Gálvölgyi Show.
Népszerű szinkronszínész volt, az ő hangján szólalt meg több filmben is Nicolas Cage (A szikla, Con Air, Varázslótanonc). Ő volt Hubert Gruber hadnagy a Halló, hallóban, C-3PO a Csillagok háborújában, Dr. Mark Greene a Vészhelyzetben és Garrison tanár úr a South Parkban. Hallhattuk A vágy villamosában Marlon Brando szinkronjaként, a Brian élete több szereplőjeként vagy a Táncoló talpak Ramonjaként.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 13:36 A francia elnök is elítélte a Fico-merényletet
- 12:37 Az olasz parlamentben is téma volt Ilaria Salis magyarországi házi őrizetbe helyezése
- 12:35 Kövér László mély megdöbbenésének adott hangot
- 11:33 A merénylő fia szerint apja nem volt Fico szavazója
- 11:31 Öt orosz régió élére nevezett ki új vezetőt Vlagyimir Putyin
- 10:32 A vezető cseh politikusok elítélték a Robert Fico elleni merényletet
- 10:29 Vízbeszivárgás miatt meghatározatlan időre bezárták a parajdi sóbányát
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06