Karácsonyi megjelenés
Ki kicsoda Békés megyében? címmel könyvet tervezek megjelentetni jövőre
A könyvbe mintegy ezer-ezerkétszáz személy és gazdasági társaság kerülhet be ajánlás, illetve jelentkezés alapján.
2016.10.29 02:30MTIJövő karácsonykor kerülhet a boltokba a Ki kicsoda Békés megyében? című könyv - jelentette be Török Miklós, a tervezett kiadvány kiadója, a Credit Work Marketing Kft. ügyvezetője csütörtökön Gyulán, sajtótájékoztatón.
A könyvben a Békés megyéből elszármazott hírességeket, művészeket, sportolókat, közéleti személyiségeket mutatnák be. Emellett teret biztosítanának a kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozások, civil szervezetek, alapítványok, oktatási műhelyek bemutatásának is - mondta Török Miklós, a Credit Work Marketing Kft. ügyvezetője.
A könyvbe mintegy ezer-ezerkétszáz személy és gazdasági társaság kerülhet be ajánlás, illetve jelentkezés alapján; a jelentkezésekről a kiadó dönt, hogy elfogadja-e vagy sem.
Jövő október végéig gyűjtik az ajánlásokat és a jelentkezéseket, a könyv a tervek szerint karácsonyra jelenne meg, és várhatóan tízezer forintba kerül majd - közölte.
A hírességekről fél-egy oldalon jelenne meg az életrajzuk és a fotójuk. A kiadványba fizetős alapon lehet kerülni, magánszemélyek ezért egy kiadványt kapnak majd.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:10 El-selejtező - Őrizetben két lengyel szurkoló, akik az FTC drukkereire támadtak
- 14:28 Orbán Anita: legalább 58 magyar állampolgárt kellett kimenekíteni a horvátországi erdőtűz miatt
- 12:26 Tarr Zoltán: átvilágítás indul a Nemzeti Színházban
- 10:24 Kapitány István miniszter leváltotta Láng Gézát, a Magyar Posta vezetőjét
- 8:15 Továbbra is súlyos erdőtűz pusztít a magyarok által közkedvelt üdülőparadicsom térségében
- 6:03 Csoda a tragédia után: előkerült az őzcsalád egyetlen túlélője
- 22:08 Lángok ostromolják Omist: házak égtek ki, ezreket kellett kimenekíteni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


