Programajánló
Természetvédelem, zene és tánc az Őrség őszi fesztiválján
Természetvédelem és kultúra, zene és tánc kapcsolódik össze a hétvégén az Őrség őszi fesztiválján, amelyet Természetesen, Őrség címmel szervezett az Őri Alapítvány.
2016.10.21 01:30MTIA programok Őriszentpéteren, a Malom Látogatóközpontban és a Malom udvaron zajlanak. A nemzeti ünnephez kapcsolódik pénteken este Ferenczi György és a Rackajam koncertje, a zenekar az '56-os harcokban hősi halált halt Gérecz Attila megzenésített verseit adja elő.
Szombaton délelőtt V. Németh Zsolt, a Földművelésügyi Minisztérium államtitkára, a térség Fideszes országgyűlési képviselője nyitja meg a látogatóközpontban rendezett, helyi termékekből álló ökokiállítást és vásárt, délelőtt tíz órakor pedig a Malom udvarból indul egy családi kerékpártúra, amely Őriszentpéterről Bajánsenye, Kercaszomor, Domonkosfa, a szlovéniai Tókeresztúr, Berekháza és Pártosfava érintésével Magyarszombatfán és Bajánsenyén keresztül tér vissza Őriszentpéterre.
Azok, akik nem vállalkoznak a kerékpározásra, ugyanebben az időben a természetes talajművelésről, a vegyszermentes és fenntartható gazdálkodásról hallhatnak előadást, majd a komposztálás fogásaival ismerkedhetnek meg a gyakorlatban a téma iránt érdeklődők. A gyerekeket kézműves foglalkozásokra várják.
Délután a komposztvizsgálati módszerekről és a gilisztahumusz készítéséről tudhatnak meg hasznos ismereteket az érdeklődők, délután öt órától pedig Sebő Ferenc mesél a táncház mozgalomról indulásáról, a szombati program Sebő-koncerttel és táncházzal zárul.
Vasárnap közös jógával indul a nap, a Jövő kertje a Kárpát-medencében címmel délelőtt egy vándorkiállítást nyitnak meg a Malom udvarban lévő Ökoházban, később az Őrség és a Göcsej hagyományos gyümölcsfajtáiról és a méhészkedésről hangzik el egy-egy előadás. Koradélután a pajtaszínházban kezdődik családi táncház, délután fél öttől pedig a Malom Moziban Szomjas György filmrendezővel találkozhat a közönség, aki A Nap utcai fiúk című filmjéről beszél, amit a közönségtalálkozó után levetítenek.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


