Programajánló
Ötven helyszínen várja idén az érdeklődőket az Országos Rajzfilmünnep
A kínálatában magyar, nemzetközi, klasszikus és kortárs művek is sorakoznak.
2016.10.18 22:30MTICsaknem negyven város ötven helyszínén várja október 29-én az érdeklődőket az Országos Rajzfilmünnep, amelynek kínálatában magyar, nemzetközi, klasszikus és kortárs művek is sorakoznak.
M. Tóth Géza, a rendezvényt szervező KEDD Animációs Stúdió vezetője az M1 aktuális csatorna kedd reggeli műsorában felidézte, hogy négy-öt évvel ezelőtt született meg a Rajzfilmünnep ötlete, azzal a céllal, hogy minél több gyermek megtapasztalhassa a közösségi filmnézés élményét.
Mint hozzátette, az egynapos fesztivál sajátossága, hogy nem egy helyszínre hívja a közönséget, hanem a lakóhelyükön adja meg a lehetőséget a családoknak, közösségeknek, hogy a fesztivál kínálatából válogatva eldöntsék, mit szeretnének megnézni például a helyi művelődési házban, gyerekkönyvtárban, vagy épp a moziban.
A fesztivál kínálatában egyebek között az elmúlt több mint fél évszázad népszerű magyar rajzfilmjei szerepelnek, úgy mint a Macskafogó, a Szaffi, a Ludas Matyi, a Vízipók-csodapók, A kockásfülű nyúl és a Vuk.
Az immár negyedik születésnapját ünneplő programsorozathoz idén eddig csaknem 40 város - többek között Budapest, Kecskemét, Miskolc, Nyíregyháza, Szeged - csatlakozott. Lesznek délelőtti vetítések a legkisebbek, délutániak a családoknak, este pedig azoknak, akik kicsit komolyabb témák iránt érdeklődnek.
Idén hangsúlyosabban megjelenik a programban a különböző animációs képzőhelyeknek kínálata, vagyis a közönség vizsga- és diplomafilmek közül is válogathat. M. Tóth Géza szerint nagyon sok fiatal szívesen foglalkozna animációval, de nem biztos, hogy könnyen eligazodik azzal kapcsolatban, hogy az egyes képzőhelyeken milyen lehetőségek állnak a rendelkezésére.
A rendezvényen olyan egyéb fesztiválok is bemutatkoznak, amelyek kínálatában ugyancsak szerepelnek animációs filmek. A helyszínek egy részén kísérőprogramok is várják az érdeklődőket: kifestőzés, Razfilmünnepi totó, kézműves foglalkozás, kirakodóvásár.
M. Tóth Géza elmondta, hogy Magyarországon egyre több olyan műhely van, ahol nagyon izgalmas és értékes gyerekfilmek, -sorozatok készülnek. Hozzátette: az állami támogatásnak köszönhetően ma már sok olyan sorozat készül, amely a televízióban, a közmédiában is bemutatkozik.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


