NFZ
Kocsis Zoltánnak pihennie kell, koncertjei nagy részét lemondja
Külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja Kocsis Zoltán zongoraművész, orvosai ugyanis néhány hónapos pihenést írtak elő számára.
2016.10.17 16:57MTIA Nemzeti Filharmonikus Zenekar (NFZ) hétfő közleményében olvasható, hogy bár Kocsis Zoltán szerencsésen felépült súlyos szív- és aortaműtétjéből, a tőle megszokott intenzitással vetette be magát munkája minden területén, mielőtt szervezete teljesen regenerálódott volna.
"Nem zárható ki, hogy ennek következtében ismét egészségi problémái adódtak, így orvosai utasítására a gyógyulása érdekében néhány hónapon át szigorú pihenésre és teljes nyugalomra van szüksége, hogy aztán ismét a tőle megszokott odaadással végezhesse munkáját" - fogalmaztak a közleményben.
Mint írták, Kocsis Zoltán nem szakad el teljesen a pódiumtól, de külföldi hangversenykörútjait és hazai fellépéseinek nagy részét lemondja. A Bartók Új Sorozatban művészeti vezetői és közreműködői feladatait ugyanakkor töretlenül ellátja.
A vele kapcsolatos kérdéseket és megkereséseket családja kérésére munkahelye, a Nemzeti Filharmonikus Zenekar fogadja - zárul a közlemény.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


