Évforduló
A művészet eszközeivel emlékezik 1956-ra a Magyar Állami Operaház
Ősbemutatókkal, koncertekkel, hangversenyekkel és kiállításokkal emlékezik meg az 1956-os forradalom 60. évfordulójára a Magyar Állami Operaház.
2016.10.15 01:30MTI"Nekünk az a dolgunk, hogy a művészet eszközeivel, stilizáltan mutassunk rá ennek a korszaknak, illetve az abból fakadó művészeti alkotásoknak a jelentőségére" - mondta el Ókovács Szilveszter, az intézmény főigazgatója az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában.
Bogányi Tibor karmester a műsorban úgy fogalmazott: nagy megtiszteltetés, hogy két opera világpremierjét is dirigálhatja Budapesten, hiszen a programsorozat október 21-én Einojuhani Rautavaara kortárs finn komponista A bánya című egyfelvonásosával, illetve Varga Judit meghívásos pályázatra írt Szerelem című művével veszi kezdetét.
Ókovács Szilveszter elmondta továbbá, hogy az Opera további programjai között szerepel a Cziffra 1956 című hangverseny, az évforduló előestéjén az Erkel Színházban elhangzik Beethoven Egmont-nyitánya, Bartók 2. zongoraversenye és Brahms 2. szimfóniája, a forradalom évfordulójának napján pedig az Opera nagyszínpadán Állami Díszelőadásra kerül sor.
A Kádár utolsó beszéde című dokumentumjáték ősbemutatóját az Operaház nézőtere alatti trapézpincében tartják, az Erkel Színházban az 56 csepp vér című musical kerül műsorra, de fellépnek az Opera művészei a kassai színházban, és New Yorkban, az ENSZ-székház Közgyűlési termében is.
November 4-én, az 1956-os áldozatok emlékének szentelt nemzeti gyásznapon az Erkel Színházban az 56-os rekviem című koncertet tartják meg. Emellett a színház helyet ad még az 1956 cigány hősei című fotókiállításnak, és A Forradalom, feketén-fehéren című Ács József Ferenc-emlékkiállításnak is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:10 Vegyi vészhelyzet Katalóniában: hatalmas klórgázfelhő szabadult el
- 16:45 30 napos tűzszünetet jelentett be Zelenszkij - Putyin nem kért belőle
- 15:00 Trump - Azonnali tűzszünetben állapodott meg India és Pakisztán
- 14:00 Hozz magaddal lapátot! - Elképesztő összefogás zajlik a Parajdi sóbánya megmentéséért - videók
- 12:50 Nyílt utcán, forgalomban csapott le a TEK egy ukrán állampolgárra a kémügy miatt - videó
- 10:46 Pakisztán védelmi minisztere - Jelenleg nincs napirenden az atomeszközök bevetése India ellen
- 8:42 Pakisztán nagyszabású katonai műveletet indított India ellen
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06