Október 19-22.
Több mint száz alkotás a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztiválon
Hetvenhét rövidfilm és harminc gyerekfilm szerepel a Primanima Nemzetközi Elsőfilmes Animációs Fesztivál versenyprogramjában. A filmmustrát október 19. és 22. rendezik meg Budaörsön három helyszínen, valamint több hazai és határon túli nagyvárosban.
2016.10.09 01:30MTIAz idei Primanima programjainak Budaörsön a Jókai Mór Művelődési Központ, a Zichy Major és a fesztivál idején startoló BAB - Budaörsi Animációs Bázis és Kreatív Tér ad otthont. A fesztiválra beválogatott gyerekfilmverseny alkotásai idén először a Budaörsi helyszínnel párhuzamosan Székesfehérváron, Sopronban, Szekszárdon és Pécsen, valamint határon túli településeken, Kolozsváron, Nagyváradon, Sepsiszentgyörgyön is láthatók lesznek - olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.
Magyarországról az idén 26 rövidfilmet és 9 gyerekfilmet mutatnak be. Közülük a négynapos filmmustrán lesz a hazai premierje Szederkényi Bella A vaddisznó című francia-német-magyar koprodukcióban készült filmjének, amelynek kiindulópontja egy nagyvárosi elidegenedés-történet. A nemzetközi mezőnyből kiemelkedik Jan Saska cseh alkotó Happy End című fekete komédiája, amely az idén Cannes-ban debütált, valamint Jack O'Shea ír alkotó Sötét kabát című noirja, és Evgenia Gostrer Frankfurter Str. 99a című, Annecyban különdíjjal jutalmazott dokumentarista festmény-animációja.
A rövidfilmeket értékelő háromtagú zsűriben az idén a nemzetközi animáció fiatal tehetségei ülnek majd: Csehországból Alexandra Hetmerová, Finnországból Joni Männistö, Észtországból Kristjan Holm érkezik.
Egy-egy öntudatos nő történetét mesélik a programban szereplő egészestés animációs mozifilmek. A Torontói Filmfesztiválról és az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválról érkezik az egyik legismertebb kortárs kanadai animációs rendező, Ann Marie Fleming első nagyjátékfilmje, a Rosie Ming lírai utazása Perzsiába, amelynek fiatal főhőse a félig kínai, félig iráni származású költőnő. A közösségi finanszírozással készült filmben producerként és szinkronhangként olyan ismert színészek közreműködtek, mint Sandra Oh és Ellen Page. Az alkotás kísérőfilmje Fleming Holokauszttúlélők gyermeke voltam című 2010-es díjnyertes animációs rövidfilmje lesz, amely Bernice Eisenstein író-illusztrátor önéletrajzi képregényén alapul.
Levetítik A messzi Észak című francia filmet is, amely tavaly elnyerte a közönségdíjat az Annecy-i Nemzetközi Animációs Fesztiválon. Az alkotás a 19. században játszódik Oroszországban, ahol Szása a fiatal arisztokrata lány fellázad szülei szigorú elvárásai ellen, és útnak indul az Északi-sarkra, hogy felkutassa eltűnt felfedező nagyapját.
A Visegrádi Animációs Fórum partnerségével mutatják be a fesztiválon a régió legjobb animációs filmjeit, amelyek közé három magyar alkotás is került.
A négynapos eseményen a gyerekeket rajzfilmes játszóház várja, de lesz műhelymunka is magyarországi és határon túli diákok és művészeti hallgatók részvételével.
Idén először szerveznek nemzetközi animációs workshopot, amelyet a jeles szerb animációs művész, Milos Tomic tart.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


