Programajánló
Várjátékokkal emlékeznek a Zrínyiekre Őrtiloson
Várjátékokat és kulturális bemutatókat tartanak a Zrínyiek tiszteletére a Somogy megyei Őrtiloson szombaton.
2016.09.30 05:26MTIMár kilenc órakor megnyitják a közeli magyar-horvát határt a hajóval érkező horvátországi polgármesterek előtt, a nap folyamán pedig szentmisére, tudományos előadásokra, zászlós felvonulásra, hagyományőrző csoportok fellépéseire várják a közönséget - áll a szervezőknek az MTI-hez eljuttatott csütörtöki tájékoztatójában és a község honlapján.
Utaltak rá: a Zrínyi-Újvár Várjátékokat és Kulturális Bemutatót immár kilencedik alkalommal rendezik meg azóta, hogy 2006-ban emlékhely létesült a Zrínyi Miklós költő és hadtudóshoz köthető egyetlen magyarországi épített emlék, az Őrtiloshoz tartozó egykori Zrínyi-Újvár területén.
A hadvezér által 1661-ben a Mura-Dráva összefolyásánál, a jelenlegi horvát-magyar határ közelében építtetett erődítményt a törökök 1664 nyarán több héten át tartó ostrom után elfoglalták, majd lerombolták, feltárása 2007-ben kezdődött meg a Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem hallgatóinak bevonásával.
Kiemelték: nagy jelentőségű lelőhelyről van szó, mert a területen kutatható állapotban maradt fenn az 1664-es ostrom nyom-mintázata, így lehetőség van a korabeli forrásokban leírt események "terepen való elhelyezésére", és arra is, hogy információt kapjanak az alkalmazott fegyverekről és harceljárásokról.
Hozzátették: 2007-ben a közelben található települések, Őrtilos, Belezna, Murakeresztúr, Zákányfalu, Molnári, horvát oldalról Donja Dubrava, Légrád és Donji Vidovec polgármesterei, a nemzetvédelmi egyetem rektora, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy a nyaranta tartott feltáró táborokat követően várjátékokat és kulturális bemutatókat rendeznek valamelyik településen, ahol beszámolnak az évszázadokra elfeledett vár kutatásainak aktuális eredményeiről is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


