Programajánló
Évadnyitó utcabált rendez a Bálint Ház vasárnap
Koncertek, gyerekprogramok is várják a közönséget a Bálint Ház hagyományosan megrendezett évadnyitó utcabálján vasárnap Budapesten, a Révay utcában.
2016.09.09 06:38MTIA budapesti Bálint Ház 1994-ben nyitotta meg kapuit a hatodik kerületi Révay utcában. Azóta a budapesti zsidó közösségi élet központjává vált, ahova évente 40 ezer látogató tér be, hogy részt vegyen a minden korosztályt megszólító színes programokon - olvasható a szervezők MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint írják, az évadnyitó rendezvényen koncertekkel, beszélgetésekkel, sport- és gyerekprogramokkal, árusokkal, valamint a zsidó konyha remekeivel várnak minden érdeklődőt. A gyerekeknek délután a Rutkai Bori Banda zenél, a nagyszínpadon látható Polnauer Flóra (PollyFlow) és Lamm Dávid, majd záró eseményként a Klezmer R's & MediCantare Leánykar koncertjét hallgathatja meg a közönség.
A Bálint Ház nagytermében az ősszel induló előadássorozatokból is ízelítőt kaphatnak a látogatók. Zseniális ötletek, ötletes zsenik avagy, hogy lesz egy ötletből siker címmel Winkler Nóra beszélget vendégével. Genderutópia címmel Réz Anna filozófus workshopján, valamint Balázs Gábor eszmetörténész Vajon minden megengedett a terrorizmus elleni harcban? című előadásán is részt vehetnek a látogatók.
A gyerekeket egész délután izgalmas állomások, játékos ismerkedés a zsidósággal, Ringató, kézműves foglalkozások, arcfestés, ugrálóvár és játszóház várja, a nagyobbak pedig találkozhatnak civil és zsidó szervezetekkel és részt vehetnek az ingyenes sétán és sportbemutatókon. Az Utcabál részletes programja a Bálint Ház honlapján - www.balinthaz.hu -, valamint Facebook oldalán is megtalálható.
A közösségi ház névadója a magyar származású, Londonban élő Bálint család, amely jelentős adománnyal járult hozzá megalapításához.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


