Programajánló
Színes programokat kínál a gödöllői őszi fesztivál
Több mint negyven program közül válogathatnak a gödöllői őszi fesztivál, a GödöllŐsz vendégei szeptember 9. és november 12. között; a rendezvények között lesz a hétvégi belvárosi napok, a Múzeumok őszi fesztiválja, a Nemzetközi Hárfafesztivál és a XV. Liszt Fesztivál is.
2016.09.09 05:29MTIA fesztivál első napján, pénteken adják át a Gödöllői Városi Múzeum felújított termeit és megnyitnak több állandó kiállítást, este a királyi kastély lovardájában Orff Carmina Burana című műve csendül fel - mondta el az MTI-nek Péterfi Csaba, a gödöllői önkormányzat kommunikációs igazgatója.
A rendezvényfüzér első hétvégéjén a tavaly is nagy népszerűségnek örvendő belvárosi napokon szórakozhatnak a családok. A Művészetek Házában és az Alsóparkban szombaton egyebek mellett futóversenyt, tánc-, sport- és mentési bemutatókat tartanak, miközben bemutatkozik az idei vendégtelepülés, Tiszaújváros. Szalóki Ági koncertjét sokan várják ugyanúgy, mint a sajtófotó kiállítás megnyitóját - adott ízelítőt a programokból Péterfi Csaba.
A GödöllŐsz irodalmi programjai közül szeptember 21-én Piros Ildikó Kossuth-díjas színművész Szerelem? című zenés irodalmi estjét rendezik meg. A királyi váróban Radnóti Miklós, József Attila, Paul Geraldy, Ady Endre, Nagy László, Szabó Lőrinc, Robert Burns és Shakespeare műveit hallhatja a közönség. Ugyanott október 2-án a kávéházi esték sorozat keretén belül Juhász Anna, Juhász Ferenc költő lánya mesél irodalmi kulisszatitkokat.
A fesztivál az újdonságok mellett összefog több olyan, már népszerű gödöllői eseményt is, mint például az október 7. és 9. között zajló, Vigh Andrea nevével fémjelzett Nemzetközi Hárfa Fesztivál és az október 21-től 23-ig tartó, Bogányi Gergely zongoraművészhez kötődő XV. Liszt Fesztivál - jegyezte meg a kommunikációs igazgató.
A képzőművészet kedvelői számára a település művészeti és kulturális életét meghatározó Remsey család négy generációja előtt tisztelgő öt helyszínes kiállítás-sorozat ígérkezik érdekes programnak.
A GödöllŐsz november 12-én a városi fúvószenekar 25 éves jubileumi koncertjével zárul a kastély lovardájában.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


