Filmfesztivál
CineFest - Új kisfilmes és animációs szekció indul
A szekcióban egészen friss, még egyetemista alkotók olyan, Magyarországon unikumnak számító szárnypróbálgatásaival találkozhat a közönség, amelyek már szerepeltek nagy európai filmfesztiválokon, például Cannes-ban vagy Berlinben.
2016.09.05 23:30MTICineNewWave néven új kisfilmes és animációs versenyszekció indul az idei Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztiválon, amelyet szeptember 9. és 18. között rendeznek meg - hangzott el az M1 aktuális csatorna hétfő reggeli műsorában.
A rendezvény szóvivője, Kókai Nagy Tímea elmondta: a szekcióban egészen friss, még egyetemista alkotók olyan, Magyarországon unikumnak számító szárnypróbálgatásaival találkozhat a közönség, amelyek már szerepeltek nagy európai filmfesztiválokon, például Cannes-ban vagy Berlinben.
A CineFesten vetített filmek túlnyomó része még egyáltalán nem volt látható Magyarországon, a mustrán szereplő alkotások közül sok pedig nem is fog itthon a mozikba kerülni - fűzte hozzá Kókai Nagy Tímea, kiemelve, hogy a fesztivál idei díszvendége Juliette Binoche Oscar-díjas francia színésznő lesz.
Beszélt arról is: évről-évre többen érdeklődnek az ország egész területéről és külföldről is a fesztivál programjai iránt, nagyon sok a teltházas vetítés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


