Siker
Megdőlt az eddigi látogatórekord az Esztergomi Várszínházban
A siker a több programnak, azon belül is a műfaji sokszínűségnek, a gazdag színházi kínálatnak, koncerteknek, filmvetítéseknek volt köszönhető.
2016.08.28 21:30MTIMegdőlt az eddigi látogatórekord az Esztergomi Várszínházban, 28. évadjukat mintegy 10 ezer néző tekintette meg, ezerrel több, mint tavaly - tájékoztatta az MTI-t Horányi László, a szabadtéri teátrum igazgatója a szezonzáró hétvége után.
A direktor hozzátette: a siker a több programnak, azon belül is a műfaji sokszínűségnek, a gazdag színházi kínálatnak, koncerteknek, filmvetítéseknek volt köszönhető.
Az esztergomi bazilika előtt újra felállították a nagyszínpadot, ahová a néptánc és különböző fúziós ágai köré csoportosítva három országos hírű előadást hívtak meg. A Drakula utolsó tánca, a Betyárjáték és a Monarchia című produkciót nagy érdeklődés kísérte. Horányi László elmondta, hogy a visszajelzések alapján a nagyszínpadi táncos rendezvények mellett a várszínházban két legsikeresebb bemutatójuk a Nemzeti Színházból érkezett Psyché és a soproni színházzal koprodukcióban készült Az üvegcipő cipő volt.
Az eddigi adatok alapján a nézők fele helyi lakosokból és a városban pihenő turistából állt, harminc százalékuk az ország távolabbi pontjáról érkezett, tíz százalékuk a település környékéről utazott Esztergomba, a fennmaradó rész zömét pedig az idegen nyelvű közönség alkotta. Ez azt is mutatja, hogy a jövőben törekedni kell arra, hogy a külföldi nézőkhöz is alkalmazkodjon a műsorkínálat egy része.
A tervek szerint jövőre a nagyszínpadon három népszerű musicalt szeretnének bemutatni, emellett a klasszikus színházi előadások, fajsúlyosabb darabok is megjelennek a várszínház kínálatában az értékmegtartás és értékközvetítés jegyében - tette hozzá az igazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


