Ünnep
Augusztus 20.: Herczku Ági- és Rúzsa Magdi-koncert Békéscsabán
Munkácsy-tortával, tánc- és bábelőadással, Herczku Ági- és Rúzsa Magdi-koncerttel, valamint tűzijátékkal ünnepelnek augusztus 20-án Békéscsabán.
2016.08.16 04:30MTIA programokról tartott hétfői sajtótájékoztatón Herczeg Tamás, az önkormányzat kulturális tanácsnoka elmondta, hogy a hagyományoknak megfelelően a Körösparti Vasutas Koncert Fúvószenekar reggeli térzenéjével veszi kezdetét a Szent István téren az ünnepi programsorozat, amely délelőtt katonai tiszteletadás mellett zajló ünnepi zászlófelvonással, ökumenikus kenyérszenteléssel és -áldással, valamint szentmisével folytatódik.
Délután a Békéscsabai Jókai Színház művészei és a Balassi Táncegyüttes senior csoportja ad műsort, valamint ezer szeletet szétosztanak az idei Munkácsy-tortapályázat díjnyertes süteményéből. Idén - a tavalyi évhez hasonlóan - a Jetty Choco Kézműves Manufaktúra nyerte el a pályázat első díját a Szenvedély fantázianévre hallgató pikáns ízesítésű, sós, gyümölcsös és édes tortájával.
Herczeg Tamás az esti programok közül kiemelte Herczku Ágnes és a Banda koncertjét, a polgármester ünnepi köszöntője után kezdődő, közel tíz perces tűzijátékot, és végül Rúzsa Magdi nagykoncertjét.
A főtérre kilátogatókat egész napos programok is várják, így lesz vásár, kézműves játszóház, arcfestés, népi játékok és elektromos kisautók versenye - tette hozzá.
Az ünnepi program szervezői, a békéscsabai önkormányzat, a Jókai Színház és a Csabagyöngye Kulturális Központ a mintegy 7,5 millió forintból megvalósuló egész napos eseményre összesen tíz-tizenkétezer érdeklődőt vár.
Békés megyében Gyulán augusztus 19. és 21. között rendezik meg a XXII. Minden Magyarok Nemzetközi Néptáncfesztiválját, amelyen tizenhét táncegyüttes, a magyar mellett erdélyi, vajdasági, török, portugál és bosznia-hercegovinai együttesek, valamint szucsági és türei adatközlő táncosok is fellépnek. Gyomaendrődön főtéri sokadalommal; Orosháza-Gyopárosfürdőn a XIII. Kenyérünnep rendezvényeivel ünneplik augusztus 20-át.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:20 "Veled vagyunk, Balázs!" - fideszes politikusok álltak ki Hankó Balázs mellett
- 20:19 Garázdaság és rendzavarás miatt hallgatta meg a rendőrség azt férfit, aki tojással próbálta Magyar Pétert megdobni
- 18:18 Magyar Péter: 10 milliárd forintos várólistacsökkentési program indul
- 16:16 Szigorúbb feltételekkel vezetik be a vagyonadót
- 14:15 Magyar Péter: a KATA széles körű kiterjesztésén dolgozik a kormány
- 12:14 Ismét Toroczkai Lászlót választották a Mi Hazánk elnökévé
- 12:13 OMSZ: mentős is érintett volt a magyar-ukrán mérkőzésen kialakult dulakodásban
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


