Mai fellépők: Rihanna, Parov Stelar, Movits!, Buik
Sziget: fontos információ a mai nappal kapcsolatban
Tekintettel arra, hogy a mai Rihanna koncertre nagy az érdeklődés, arra kérik a szervezők a közönséget, hogy időben és tömegközlekedéssel érkezzenek.
2016.08.11 09:17ma.huAz idei Sziget fesztivál egyik leginkább várt eseménye lesz a barbadosi énekes világsztár, Rihanna koncertje a rendezvény mai, nulladik napján. A fellépők között lesz mások mellett Parov Stelar, Jake Bugg, a Movits! és Buika is.
Csütörtökön már szinte valamennyi helyszínen, színpadon beindulnak a programok. Rihanna 21 óra 30 perckor lép a Nagyszínpadra, előtte a legnagyobb helyszínen 16 órától sorrendben a hazai kedvenc Punnany Massif, a brit Jake Bugg és az osztrák Parov Stelar játszik.
Az A38 színpadon a dán MO indítja a programot, utána a brit Naughty Boy, a svéd Movits!, majd az amerikai Travis Scott szórakoztatja a közönséget. Az elektronikus zenének otthont adó Arena helyszínen a magyar Muzzaik után holland napot tartanak: Apster, Afrojack, D-Wayne, végül, már hajnalban Ravitez játszik.
A Világzenei színpadon az olasz Ilaria Graziano és Francesco Forni, az amerikai Rupa & The April Fishes, 21 órától pedig a spanyol énekesnő, Buika ad koncertet. A Petőfi-VOLT színpadon a Swamp, a Mongooz and the Magnet, a Run Over Dogs, az Ivan & The Parazol, a Midlemist Red és az Intim Torna Illegál lép fel, a Blues kocsmában látható és hallható a Második Műszak Ferenczi Györggyel, a Jambalaya, valamint az osztrák Raphael Wressnig & The Soul Gift Band.
A Colosseumban mások mellett a brazil Kevin Luke és az amerikai Martinez Brothers szerepel a programban, az Európa Színpadon a török Sattas, a spanyol Educados és a holland Moon Tapes, az Afro-latin-reggae faluban a szlovák Medial Banana és a szenegáli Dj Azou, a Budapest Park tribute színpadon pedig a Maroon 5, a Deep Purple, a Led Zeppelin és a Uriah Heep legjobb dalai szólalnak meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:54 AI és VUCA - elhozzák a világ végét, de nem úgy, ahogyan a legtöbben várnák
- 16:12 Pszichedelikus szertartások a hatalmi elitnek - Titkos drogtermet tártak fel Peruban
- 14:40 Csak a bálnák tudják, hogy 53 év után hova zuhant vissza a Földre a szovjet űreszköz
- 12:29 Trump üdvözli Putyin béketárgyalási javaslatát
- 10:27 Meteorológia: megdőlt a hajnali hidegrekord szombaton
- 8:25 Macron visszautasítja Putyin javaslatát
- 6:11 Az orosz elnök közvetlen tárgyalásokat javasol Kijevnek
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06