Arcus Temporum
Zenei fesztivál Szent Márton jegyében
Szent Márton emlékét is fel kívánja idézni az Arcus Temporum XII - Pannonhalmi Művészeti Fesztivál augusztus 26. és 28. között Pannonhalmán.
2016.08.10 01:30MTIDejcsics Konrád, a fesztivál kulturális igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi adásában elmondta, Szent Márton 1700 éve születetett, ezért az Arcus Temporum is szeretne megemlékezni a pannóniai szentről.
A fesztivál alapgondolata a klasszikusokat összekötni a kortársakkal, az idei Szent Márton-évben pedig nemcsak a zene, hanem az emberi találkozások szintjén is keresik a kapcsolatot - jegyezte meg.
Dejcsics Konrád kiemelte: Haydn A teremtés című oratóriuma a Szent Márton-bazilikában lesz hallható, első alkalommal a templom történetében, a záróprogram pedig Ligeti György Lux Aeterna című műve lesz.
Keller András, a fesztivál egyik művészeti vezetője hozzátette, hogy A teremtés mellett Joseph Haydn egyik másik főműve is felcsendül: A Megváltó hét szava a keresztfán című oratórium, a Boldogasszony-kápolnában. Az első este műsorában szerepel egy különleges koncert is, Presser Gábor és Szakcsi Lakatos Béla improvizációs estje.
Morton Feldman Rothko Chapel című darabját a Szent Efrém Énekegyüttes, Osztrosits Éva, Mali Emese és Holló Aurél mutatja be 27-én Rácz Zoltán vezényletével; ezen a napon Steve Reich Proverb című darabja is hallható lesz, és Kurtág-stafétát is tartanak - adott ízelítőt a műsorból Keller András.
Dejcsics Konrád hozzáfűzte: a fesztivál idején vezetéseket is tartanak az épületegyüttesben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:07 Derékig ér a víz Bangkokban - halálos áradás sújtja Thaiföldet
- 20:06 Megtévesztette felhasználóit a Facebook az adatvédelemről
- 18:00 Videón, ahogy spanyol katonák migránsokat ütnek Ceutában
- 16:45 Egy eltűnt nép, amely nem hagyott maga után senkit
- 14:37 Háromnapos cég kapott milliárdos lélegeztetőgép-megbízást a külügytől
- 12:33 Az egyik legerősebb hurrikán tart Mexikó felé - újabb riasztást adtak ki
- 10:13 Bill Gates: Az AI akár egymilliárd ember halálát is okozhatja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


