Programajánló
Kárpát-medencei Magyar Népzenei és Fazekas Találkozót rendeznek Mezőmegyeren
Második alkalommal rendezik meg a hétvégén a Békéscsabához tartozó Mezőmegyeren a Kárpát-medencei Magyar Népzenei Találkozót, amely idén kiegészül egy Fazekas Találkozóval is.
2016.07.04 22:30MTIFutó Zsolt főszervező, ötletgazda az MTI-nek elmondta: tavaly olyan jól sikerült a fesztivál, olyan sokan látogattak ki a rendezvényre, hogy elhatározták, "hagyományt teremtenek" a rendezvényből.
Mint mondta, akárcsak tavaly, úgy idén is arra törekszenek, hogy ne a magyar népzenei élet "nagyágyúit" vonultassák fel a rendezvényen, hanem elsősorban a helyi, megyei, valamint erdélyi és délvidéki népművelők bemutatását célozzák.
A péntek a gyerekekről szól, őket szeretnék megismertetni az autentikus magyar népzenével - mondta a főszervező. Az egyik programon a gyerekek zeneszóra készíthetnek rajzokat, amelyekből hármat a Te rajzolsz, én varrok csoport "textilbe önt" a fesztiválon.
Szombaton és vasárnap a népzenét játszó zenekaroké és a néptánctársulatoké a főszerep, összesen több mint húsz csoport érkezik a rendezvényre. Vasárnap az Eszterlánc zenekar koncertjével zárul a rendezvény.
Minden nap lesz énektanítás, szakmai előadások, és minden este hajnalig tartó táncházzal zárul a rendezvény - fejtette ki Futó Zsolt.
Zalai Erika, a mezőmegyeri Arany János Művelődési Központ vezetője, az I. Kárpát-medencei Fazekas Találkozó szervezője elmondta: a tavalyi fesztiválon éledt újjá a mezőmegyeri városrészen a Kézműves Falu alkotóközösség, ennek tagjai álltak most össze megszervezni a fazekas találkozót.
Hozzátette: a programot kiállításokkal és színházi előadásokkal is színesítik. A meghívott fazekasok munkáiból tárlatot állítanak össze, az Arany János Színkör Görög László Zsiga bácsi, a békéscsabai Féling Színház pedig Boldizsár Péter Félálmaink című darabját adja elő.
Farkas Gábor fazekasmester elmondta: három országból nyolc fazekas érkezik a hétvégére, akik megismertetik a korongozással és a díszítéssel az ingyenes rendezvényre kilátogatókat. Emellett különböző versenyeket is szerveztek számukra: előzetesen el kell készíteniük egy butéliát hat pohárral; a fesztiválon egy kiválasztott tárgyat helyben kell megalkotniuk és a harmadik napon egy saját maguk által készített főzőedényben főzniük kell. Valamennyi megméretést zsűri bírálja majd el - fejtette ki.
Szente Béla, a fesztivált támogató Csabagyöngye Kulturális Központ igazgatója elmondta: a rendezvény igazi "különlegességének" azt tartja, hogy a mezőmegyeri lakó- és alkotóközösség kezdeményezésére jött létre a találkozó. Hozzátette: a felülről induló Fölszállott a páva rendezvénysorozat és ez az alulról építkező akció is a magyar népi kultúra újbóli megismertetését tűzte célul. Reményét fejezte ki, hogy a két kezdeményezés idővel találkozik, és még hatékonyabb lesz.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06