Kultúra
A Virtuózok egyik tehetsége a pomázi mesterkurzuson
A 2009-ben alapított mesterkurzuson a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara támogatásával vehet részt a Virtuózok második évadának egyik tehetsége.
2016.07.02 03:30MTIA Virtuózok, a közmédia klasszikus zenei tehetségkutatója egyik résztvevője is ott lesz a pomázi György Ádám Kastélyakadémia vasárnap kezdődő tíznapos mesterkurzusán - mondta a képzés alapítója, névadója az M1 aktuális csatorna péntek délelőtti adásában.
A New Yorkban élő György Ádám zongoraművész kiemelte: a 2009-ben alapított mesterkurzuson a Magyar-Amerikai Kereskedelmi Kamara támogatásával vehet részt a Virtuózok második évadának egyik tehetsége.
"Nagyon örülök a Virtuózok kezdeményezésnek, az első két évadban rengeteg tehetség tűnt fel a műsorban" - hangsúlyozta György Ádám.
Mint elhangzott, a pomázi mesterkurzusra a világ minden tájáról fogadnak tehetséges növendékeket vezető egyetemekről, idén például a New York-i Juilliard School of Music-ból, a szingapúri Nemzeti Egyetemről és a Bécsi Zeneakadémiáról. Tizenketten lesznek ott az idei oktatáson, a három magyar diák mellé Vietnámból, Thaiföldről, Kínából, Indonéziából, Svájcból és az Egyesült Államokból érkeznek.
"Az akadémiának két missziója van. Egyrészt a vezető tehetségek számára egy alkotóközösség létrehozása, ahol tudásukat kibontakoztathatják és továbbfejleszthetik. Másrészt a résztvevő magyar fiatalok számára lehetőséget biztosítani bekapcsolódni a világ élvonalába, a külföldi mentalitást megismerni" - fejtette ki az alapító.
György Ádám fontosnak nevezte, hogy a klasszikus zenét egy kicsit újra "feltalálják". Hozzátette: úgy lehet a kultúrát előrevinni, hogy a tanultakat kamatoztatva újragondoljuk és frissen tartjuk a hagyományokat.
A pomázi mesterkurzus nyitókoncertjét György Ádám adja július 4-én hétfőn a Teleki-Wattay-kastélyban, a zárókoncert július 13-án lesz a növendékek és a művész közreműködésével.
A zongoraművész elmondta, hogy a mesterkurzus után délkelet-ázsiai, majd amerikai turnéra indul, a tervek szerint jövő februárban játszik ismét a budapesti Zeneakadémián.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


