Programajánló
A bolygó hollandival kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok évada
Azt szeretnék, hogy az operabemutatók ne csak a műfaj kedvelői számára legyenek izgalmasak, érdekesek, hanem minél többekhez eljussanak.
2016.06.27 02:29MTIA bolygó hollandival kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok évada pénteken, a Wagner-operában a Kormányos szerepét Paul Potts brit énekes, a Britain's Got Talent első győztese alakítja a Dóm téren.
Herczeg Tamás, a fesztivál igazgatója a produkció vasárnapi sajtótájékoztatóján hangsúlyozta, Harangozó Gyula művészeti vezetővel együtt rendkívül fontosnak tartják, hogy az opera műfaja évről évre helyet kapjon a játékok programjában. 2013-ban Gershwin, majd Kodály, azután Verdi egy-egy operáját állították színpadra, idén pedig - a fesztivál történetében első ízben - egy Wagner-mű szerepel a műsoron.
Törekedtek arra, hogy a közönség ezekben a produkciókban a világszínvonalhoz tartozó magyar énekeseket láthasson és hallhasson. A Szabó Máté rendezte darabban így visszatér a Dóm térre Rálik Szilvia és Wiedemann Bernadett, a népszerű szegedi művészek közül László Boldizsár, valamint Altorjay Tamás, a főszerepet pedig Kálmándy Mihály alakítja - mondta a színházi szakember. Hozzátette: azt szeretnék, hogy az operabemutatók ne csak a műfaj kedvelői számára legyenek izgalmasak, érdekesek, hanem minél többekhez eljussanak.
Paul Potts a Britain's Got Talent című tehetségkutató műsorban tűnt fel 2007-ben. A verseny megnyerése után stúdiólemezeket készített, világszerte koncertpódiumokon énekelt, operában azonban még soha nem állt színpadra.
A művész elárulta, hogy a szegedi fellépés ötletével Cselényi Péter impresszárió kereste meg, hivatalos közösségi oldalára - melyet saját maga kezel - küldött egy üzenetet. A kérést továbbította menedzsmentjének, amely kissé szkeptikus volt az ötlettel kapcsolatban, neki azonban felkeltette az érdeklődését a szerep, amely lehetőséget biztosít arra, hogy fejlődjön, kipróbálja magát.
Paul Potts elmondta, énekesként az olasz szerzők műveit érzi magához közel, A bolygó hollandi zeneileg nincs ezektől annyira távol, hogy ez nehézséget okozzon, sokkal komolyabb kihívás a német nyelvű szöveg, különösen a tempóváltások.
Az operaénekes nagyszerűnek tartja Szabó Máté rendezői koncepcióját, amely sci-fi környezetbe, a bolygóközi térbe helyezte el a történetet. A művész szerint komoly feladat betölteni a fesztivál hatalmas színpadát, a rendezőnek sikerült ez, és ezután már az énekesek feladata, hogy bejátsszák a teret.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


