Programajánló
Megkezdődött a második Komlói Amatőr Színházi Találkozó
A tavalyi fesztiválgyőztes, a pápai Teleszterion társulat Illyés Gyula A szélkötő Kalamonáját adja elő.
2016.06.17 04:30MTIMegkezdődött csütörtökön az idén négynapossá és nemzetközivé bővült Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT), amelyet második alkalommal rendeznek meg a baranyai városban június 16. és 19. között
A megnyitón Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár, a fesztivál fővédnöke a tavalyi KASZT sikerét felelevenítve azt mondta, hogy Komlón csoda született, a tavalyi "magvetés" idénre gyönyörű fává terebélyesedett.
Az államtitkár - magyar színjátszás történetének főbb állomásait felidézve - hangsúlyozta: "ha eleink hittek benne, akkor miért ne hinnénk abban, hogy az amatőr színjátszás ma is megtermeli a maga kincseit létrehozva a katarzist".
Hoppál Péter szólt arról is, hogy az idei KASZT költségvetését az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) kultúráért felelős államtitkársága 9 millió forinttal támogatta.
A fesztivál versenyprogramjába 13 produkciót válogattak be, a seregszemlén 12 társulat lép fel, köztük két határon túli előadást is meghívtak: a szlovéniai Lendvából és a romániai Érmihályfalvából is érkezik amatőr társulat. Érkeznek Komlóra színjátszó csoportok egyebek mellett Budapestről, Körmendről, Székesfehérvárról, Győrből is.
A tavalyi fesztiválgyőztes, a pápai Teleszterion társulat Illyés Gyula A szélkötő Kalamonáját adja elő. Az előadásokat a Kubik Anna Kossuth-díjas színművész vezette négyfős zsűri értékeli.
Pataki András, a soproni Petőfi Színház igazgató-főrendezője, a KASZT fesztiváligazgatója köszöntőjében kiemelte: a fesztivál idei versenyprogramjai már mind teltházasak.
A fesztiválra színes off-programokkal is készülnek: a tavalyi KASZT fényképeiből kiállítás nyílik, valamint mobiltelefonos fotópályázatot is meghirdetnek. Június 18-án családi napot tartanak, este pedig szabadtéri musicalelőadással készülnek, mások mellett Füredi Nikolett, Vastag Csaba és Serbán Attila közreműködésével.
A fesztivál összes programja ingyenes.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


