Fenntartás
Fesztiválzenekar - Nem marad el külföldi turné, csak egy koncertet mondtak le
Nem maradnak el a Budapesti Fesztiválzenekar külföldi turnéi és csak egy nagyzenekari koncertet mondtak le amiatt, hogy Fővárosi Közgyűlés 77 százalékkal, 60 millió forintra csökkentette a zenekar támogatását.
2016.06.05 17:29MTIA közlemény szerint a BFZ vezetősége megvizsgálta, hogy a csökkentett támogatás miatt rendelkezésére álló forrásból mely koncertek, turnék és egyéb projektek lemondása vált szükségessé. A veszélyeztetett hangversenyek listáját Fischer Iván, a BFZ zeneigazgatója korábban egy videóüzenetben tette közé.
Mivel a Külgazdasági és Külügyminisztérium kultúrdiplomáciai szempontból nagy jelentőségűnek tartja a Budapesti Fesztiválzenekar külföldi koncertjeit és kipótolja a balti államokba tervezett turné 60 millió forintos deficitjét, a zenekar elutazhat a nagy presztízsű fesztiválokra, Vilniusba, Rigába, Szentpétervárra és Ravennába.
A Müpába tervezett nagyzenekari koncertek közül egyet mondanak le, a 2016 novemberére tervezett koncertet Dmitrij Kitajenkóval. Erről a zenekar tájékoztatta közönségét, a már megvásárolt jegyek árát pedig igény szerint visszatérítik vagy másik koncertet ajánlanak fel helyette, illetve a közönség a visszatérítendő összeggel támogathatja a BFZ veszélybe került ifjúsági programjait.
A 2016/2017-es évadban a BFZ nem tudja finanszírozni a szezonkezdéshez szorosan hozzátartozó iskolaopera megrendezését, amelyet az eredeti tervek szerint tíz budapesti és környékbeli oktatási intézménybe vittek volna el ingyenesen.
A BFZ emellett visszatér korábbi gyakorlatához és az évi három helyett ismét csak két Közösségi Hetet szervez, az elsőt áprilisban, a másodikat júniusban tartják.
A Fesztiválzenekar nemzetközi támogatásgyűjtő kampányt indít a partneriskolái számára ingyenesen biztosított Hangszerkóstoló sorozat megszervezésére, valamint az egyik legnépszerűbb koncertsorozat, a fiatalok számára életre hívott Midnight Music folytatásához. Ahhoz, hogy e programok 2016 őszén folytatódhassanak, a zenekarnak augusztus 10-ig kell előteremtenie a szükséges összeget - olvasható a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


