Programajánló
Hundertwasser és egy japán művész grafikáiból nyílik kiállítás Budapesten
A tárlat anyaga egy német magángyűjtemény része, amelyet két évvel ezelőtt a müncheni Künstlerhaus közönsége is láthatott.
2016.05.31 22:30MTIAz osztrák Friedensreich Hundertwasser (1928-2000) és a japán Haszegava Soicsi grafikai munkáiból nyílik kiállítás a budapesti Gerbeaud-házban szerdán Kelet és Nyugat címmel.
A szervezők közleménye szerint a Budapesten először látható, több mint 80 színes alkotást felvonultató összeállításból kirajzolódik a 20. század két nagy művészének egymásra gyakorolt hatása. A két alkotó közötti korkülönbség mindössze néhány hónap és mindketten az 1960-as években indultak el, hogy hazájukon kívül új művészi technikákat fedezzenek fel.
Míg a később színes rézkarcaival világhírt szerzett keleti festőt a Nyugat világa, kultúrája érdekelte, és ezért 1961-ben Japánt elhagyva Párizsba költözött európai grafikai eljárásokat megtanulni, a nyugati művészt a Kelet vonzotta, és Japánban ismerkedett az ottani fametszési technikával. A kezdetben főleg nonfiguratív festészettel, majd építészettel is foglalkozó Hundertwasser munkáiban ezt követően jól megfigyelhetőek a keleti művészet hatásai, ő volt az első európai, akinek a keze alatt japán fametszők dolgoztak.
A közlemény úgy fogalmaz: az osztrák művész grafikáiban rendkívüli érzékenységgel és figyelemmel ábrázolta a művészetében és gondolkodásában is kitüntetett helyet elfoglaló természetet. Mindez összeköti őt az idén 87 éves Haszegava Soicsivel, akinek a művészetében szintén tetten érhető az ember környezet iránt érzett felelősség. A finom vonalvezetést a szuggesztív absztrakt formákkal párosító munkái japán hagyományokra építenek, ugyanakkor magukban hordozzák a nyugati világ modern művészetének elemeit.
A tárlat anyaga egy német magángyűjtemény része, amelyet két évvel ezelőtt a müncheni Künstlerhaus közönsége is láthatott. Az Orient & Occident (Kelet és Nyugat) című kiállítás június elsejétől július 31-ig látható a Gerbeaud-ház Dorottya utcai rendezvénytermeiben - áll a közleményben.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


