Programajánló
Budapest belvárosába költözik a Müpa Hangjáték
A tavalyi siker után Budapest belvárosába költözik a Müpa Hangjáték nevű interaktív zenedoboz, amelyet május 28. és június 5. között bárki megszólaltathat a Madách téren.
2016.05.25 04:32MTICsaknem egy év tervezés, fejlesztés és építés után 2015. novemberében mutatkozott be a közönség előtt az a hatalmas, interaktív zenedoboz, amely klasszikus társai pontos mása, azonban megszólaltatni a tekerő kar helyett egy óriási mókuskerékben gyalogolva lehet, a dallam a hangzófésűk és a kézzel lyuggatott dallamponyva segítségével csendül fel - közölte a Müpa közleményben az MTI-vel.
Tavaly novemberben az Allee bevásárlóközpontban egy hét alatt mintegy 30 ezer ember láthatta és több száz ki is próbálhatta próbálhat az innovatív és látványos szerkezetet.
Május 28-tól minden nap déltől nyolc órán keresztül várja a vállalkozó kedvűeket a doboz, amely Liszt 2. Magyar rapszódiája, a Halott Pénz Van valami a levegőben című slágere, a Vuk és a Harry Potter zenéje mellett három új dallamot, Wagner Ring tetralógiájának ikonikus részét, A Walkürök lovaglását, Nino Rotának a Fellini Oscar-díjas, 8 1/2 című filmjéhez írt La Passerella Di Addio című számát és a Müpa Hangjáték online zeneszerkesztő applikációjának legnépszerűbb dallamát lehet majd megszólaltatni a téren.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


