Finálé Fesztivál
Finálé fesztivállal zárja az évadot a Szegedi Nemzeti Színház
Az évad végének közeledtével is kínál különleges előadásokat hűséges nézőinek a Szegedi Nemzeti Színház, hétfőn kezdődik a Finálé Fesztivál, melyen békéscsabai, nyíregyházi és szabadkai vendégjátékokat láthat a közönség.
2016.05.20 00:30MTIA hagyományos regionális kamaraszínházi fesztiválon elsőként Moliere A fösvény című vígjátéka kerül színpadra. A Békéscsabai Jókai Színház produkcióját Merő Béla rendezte, Harpagon szerepét Bartus Gyula alakítja.
A Nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház fiatalokra fókuszáló, különleges musicalével, a Taurin traumával érkezik Szegedre. A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanáccsal együttműködésben létrehozott darab három önálló történetet mesél el, amelyben a fikció és a valóság történései váltják egymást. A cselekmény középpontjában a fiatalabb korosztályt veszélyeztető problémák állnak. Az Olt Tamás rendezte produkciót középiskolásoknak szervezett zártkörű előadások mellett május 24-én és 25-én este játsszák a szegedi Kisszínházban.
A fesztivál záróelőadása a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának vendégjátéka, Tennessee Williams egyik legritkábban játszott drámája, a Camino Real lesz. A darabot a szegedi teátrum főrendező, Keszég László állította színpadra.
A művész elmondta, az 1953-ban íródott dráma kilóg Tennessee Williams életművéből, szürreális szvit, melyben mindent bele írt "élettudásáról". A rendező fontosnak gondolta, hogy az igazán ínyenceknek való mű a magyar színházi kánon része legyen, ezért is sok színházba ajánlotta az elmúlt húsz évben, és végül Szabadkán mutatták be Upor László frissen készült fordításában.
Keszég László úgy fogalmazott, a dráma a kultúrmisszión túl nagyszerű darab, amely többek között bemutatja, hogyan kell viszonyulnunk a hatalomhoz magához.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


