Programajánló
A Rippl-Rónai fesztivál hetven programot kínál idén
Az érdeklődők 25 helyszínen mintegy 70 programon vehetnek részt.
2016.05.19 04:30MTIMinden eddiginél gazdagabb és színesebb lesz a Kaposvár világhírű szülöttének, Rippl-Rónai József (1861-1927) festőművésznek emléket állító és róla elnevezett összművészeti fesztivál, amelyet május 26. és 29. között rendeznek a somogyi megyeszékhelyen.
Az érdeklődők 25 helyszínen mintegy 70 programon vehetnek részt, amelyek között beltéri kiállítás és utcatárlat éppúgy lesz, mint koncert, valamint kézműves vásár - mondta el Horváth Gáborné, az Együd Árpád Művelődési Központ igazgatója az eseményt megelőző keddi sajtótájékoztatón.
Megjegyezte, a korábban a Festők Városa Hangulatfesztivál néven ismert, 2014-ben Rippl-Rónai Fesztivál névre keresztelt rendezvénysorozat immár országos érdeklődést vívott ki magának és arra számítanak, hogy a látogatók száma meghaladja a tavalyi 24 ezret.
A négy napon bemutatják Bernáth Aurél, Ungvári Károly, Martyn Ferenc munkásságát, az utcatárlatokra 22 zsűrizett művészt és alkotásait várják, emellett 32 kézműves kínálja majd portékáit, a színpadokon pedig olyan kedvelt előadók lépnek fel, mint a Budapest Bár, a Compact Disco, Boogie és a Somogy Táncegyüttes, s mások mellett a Boban Markovic Orchestar is - közölte.
Lechner Judit, a Rippl-Rónai egykori otthonaként, ma múzeumként működő Róma-villa programszervezője arról szólt, hogy az ingatlanhoz tartozó parkban a 18-19. század fordulójára jellemző vásári hangulatot igyekeznek teremteni a festőóriás korának ételeiből készített kóstolókkal, süteménysütő versennyel, a korabeli táplálkozási szokásokról, az egészségről szóló előadásokkal és különböző gyermekprogramokkal.
A helyszín kisvonattal is elérhető, a jármű a fesztivál ideje alatt Kaposvár belvárosa és a villa között közlekedik - jegyezte meg a programszervező.
Jágerné Katona Zsuzsanna, az önkormányzat kulturális referense arról szólt, hogy a fesztivált a kreativitás és az aktív részvétel jellemzi, a programokba korosztálytól függetlenül bárki bekapcsolódhat, talál kedvére való elfoglaltságot.
Szólt arról, hogy a Kaposvári Egyetem Művészeti Karának hallgatói a város főterének "befestésére" készülnek a napokban, a fesztivált beharangozó akcióba a járókelőket is bevonják.
A kulturális referens kitért arra, hogy Kaposvár mindig fontosnak tartotta Rippl-Rónai szellemiségének, örökségének ápolását, s ehhez kapcsolódóan évek óta erős arculatépítést is végez.
Hozzáfűzte: a fesztivál az ő művészetén kívül a villájának hangulatát is szeretné megidézni, annak az épületnek a hangulatát, ahol szeretettel fogadta nemcsak a képzőművészet, hanem az irodalom és a zene képviselőit is.
A fesztivál programjairól bővebb információk a www.ripplfeszt.hu oldalon olvashatók.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:07 Pakisztán újabb rakétatesztet hajtott végre a fokozódó indiai feszültség közepette
- 6:54 Orosz Igla-S légvédelmi rakétákat kapott India a Pakisztánnal fokozódó feszültségek közepette
- 22:50 Trump 100%-os vámot vet ki a külföldi filmekre
- 20:31 Földrengéssorozat rázta meg Nyugat-Texast
- 18:25 Lemond parlamenti mandátumáról Orosz Anna, a Momentum képviselője
- 16:21 Változékony, gyakran csapadékos idő várható a héten
- 14:20 Boeing-karbantartási hiba miatt járatokat töröl a KLM
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06