Eurovíziós Dalfesztivál
Freddie: a Pioneer jobb helyezést érdemelt volna
Pedig mindent kihozott magából a döntőben, és nagyon jó, emlékezetes tapasztalatként élte meg azt a kétszer három percet, amit a színpadon tölthetett.
2016.05.15 10:58MTICsalódott vagyok, amiért csak tizenkilencedikek lettünk, a Pioneer mindenképpen jobb helyezést érdemelt volna - fogalmazott az MR2 Petőfi Rádió vasárnap reggeli műsorában Freddie (Fehérvári Gábor Alfréd), aki Magyarországot képviselte a 61. Eurovíziós Dalfesztivál szombati késő esti döntőjében Stockholmban.
Hozzáfűzte: mindent kihozott magából a döntőben, és nagyon jó, emlékezetes tapasztalatként élte meg azt a kétszer három percet, amit a színpadon tölthetett.
"Belélegeztem az atmoszférát, és a lehető legjobban próbáltam énekelni" - idézte fel a szombati döntőt Freddie, akinek tetszett az érezhetően "belülről" éneklő, győztes ukrán énekesnő előadása, valamint az örmény versenyző dala is.
A magyar énekes a telefonos interjút a stockholmi repülőtéren várakozva adta a Petőfi Rádiónak, és beszélt arról is, hogy rendkívül fáradt, mivel csupán félóra alvásra volt ideje az indulás előtt.
Freddie, aki a keddi első elődöntőből jutott a fináléba, ötödikként lépett színpadra, és 108 pontot szerzett Pioneer című dalával. Személyével Magyarország sorozatban hatodszor jutott be az Eurovíziós Dalfesztivál döntőjébe. Az énekest a színpadon három vokalista, Mészáros Tamás, Molnár Gábor és Wodala Barnabás (mindhárman a Fool Moon a cappella együttes tagjai), valamint Baranya Dávid táncos-dobos kísérte. A Pioneer zenéjét Szabó Zé, a szöveget Csarnai Borbála szerezte.
A 26-os döntőt Jamala ukrán énekesnő nyerte 1944 című dalával, 534 pontot szerezve, ez új rekord az Eurovíziós Dalfesztivál eddigi történetében. Mögötte az ausztrál Dami Im lett a második Sound of Silence című dalával (511 pont), a harmadik helyen az orosz Szergej Lazarjev és a You Are the Only One (491 pont) végzett.
A végeredmény a nemzeti zsűrik pontszámának és a tévénézők szavazatainak az összeadásával alakult ki, a dalfesztivál történetében másodszor született ukrán győzelem. Mivel az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) által szervezett verseny szabályai szerint mindig az előző évi nyertes a rendező ország, jövőre Ukrajnában lesz a megmérettetés.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:06 Texas vihar sújtotta térségében továbbra is százezrek vannak áram nélkül
- 23:30 Lázár János: fogunk még hozni gyárakat Gyulára
- 22:59 Az izraeli biztonsági erők megtaláltak a Gázai övezetben és hazaszállítottak három izraeli holttestet
- 21:30 Lengyelországban magas elismerést kapott Kovács Orsolya Zsuzsanna nagykövet
- 20:55 Ukrán főparancsnok: az oroszok a harkivi régióban hetven kilométerrel növelték a harci övezetet
- 19:08 Hetekig eltarthat a helyreállítás a Houstont sújtó vihar után, tovább kutatnak áldozatok után is
- 18:10 Donald Tusk: Lengyelország 2,5 milliárd dollárt fordít a keleti határvédelem megerősítésére
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06