Műsoron
Cannes - Két Magyarországon felújított filmet is levetítenek a fesztiválon
Makk Károly Szerelem című filmje mellett a cseh Jindrich Polák 1963-ban készült Ikarie XB 1 című alkotását is bemutatják.
2016.05.14 13:27MTIKét Magyarországon felújított filmet tűz műsorra a cannes-i fesztivál: Makk Károly Szerelem című filmje mellett a cseh Jindrich Polák 1963-ban készült Ikarie XB 1 című alkotását is bemutatják.
A Magyar Nemzeti Filmalap szombati, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint Makk Károly rendező személyes részvételével vasárnap lesz látható először a Szerelem című magyar film felújított és digitalizált változata Cannes-ban. Törőcsik Mari, Darvas Lili és Darvas Iván főszereplésével 45 évvel ezelőtt készült Szerelem című világhírű alkotást a filmalap kezdeményezésére mutatják.
A Szerelem nemzetközi premierjét 1971-ben tartották a cannes-i filmfesztiválon, ahol többek között elnyerte a zsűri díját, majd nagy sikerként bejárta a nagyvilágot.
A nemrég 90. születésnapját ünneplő Makk Károlynak összesen hat filmjét mutatták be a cannes-i filmfesztiválon 1955 és 1987 között. Törőcsik Mari Cannes-ban is díjazott világhírű magyar színésznő tavaly volt 80 éves.
A filmalap filmlabor igazgatósága 2015-ben kezdett el dolgozni a cseh filmarchívum felkérésére (National Film Archive) több film felújításán, ennek egyik eredménye Jindrich Polák 1963-ban készült Ikarie XB 1 című filmjének felújítása is, melyet szintén meghívtak a Cannes Classics program szervezői.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


