Ringató-módszer
Együtt énekelt ezer család
Ezer család énekelt együtt a Ringató Baráti Társaság Egyesület családi napján szombaton Budapesten, a Bálnában.
2016.05.08 00:30MTIA Gróh Ilona által kidolgozott Ringató-módszer a kodályi alapelvekre épül. Lényege a kisgyermekek nagyon korai bevonása a zenei nevelésbe az édesanyákkal közös élményt adó, játékos foglalkozások keretében. Az éneklés mellett a foglalkozásokhoz az ölelés és a mondókázás is hozzátartozik. A módszer célja, hogy az éneklés ne legyen szorongás forrása a gyermekek számára.
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, a rendezvény fővédnöke a megnyitón arról beszélt: a ringató-módszer több, mint éneklés, mondókázás, ilyenkor a szülők teljes figyelmüket a gyerekeknek szentelik.
A módszer szól a ritmusról, a zenéről, az anyanyelvi nevelésről - mondta az államtitkár. Hozzátette: azt kívánja, hogy maradjanak meg a ringató nyújtotta hagyományos játékok, a családok pedig tudják élvezni a nagyobb közösség nyújtotta élményeket is a foglalkozásokon.
Az idén hatodik alkalommal megrendezett rendezvényen koncertekkel, fotókiállítással, táncházzal, és kézműves foglalkozásokkal várják a szülőket és gyermekeket.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:11 Négymillió autót hív vissza a Volkswagen - menet közben is elmehet a kormányzás
- 6:10 Elfogyhat a víz a Budaörsi Állatmenhelyen - sürgősen segítséget kérnek
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


