Gyász
Elhunyt Martin Gray író
Az íróra két nappal születésnapja előtt találtak Ciney-i otthonának medencéjében.
2016.04.25 20:31MTIHétfőre virradó éjszaka belgiumi otthonában elhunyt Martin Gray lengyel származású, francia-amerikai író - közölte Jean-Marie Cheffert, Ciney város polgármestere hétfőn.
A polgármester tájékoztatása szerint az íróra két nappal 94. születésnapja előtt találtak Ciney-i otthonának medencéjében. Az orvosszakértő és a hatóságok idegenkezűségre utaló nyomot nem találtak.
A varsói gettó túlélőjeként ismert író már az 1971-ben megjelent első könyvével ismertté vált, amelyet Max Gallo francia íróval közösen készített. Az önéletrajzi ihletésű Szeretteim nevében című művében részletesen számol be a varsói gettóban szerzett élményeiről, a treblinkai haláltáborból való megmeneküléséről és arról, hogyan csatlakozott a szovjet hadsereghez 1944-ben.
Martin Gray Mieczysław Grajewski néven Varsóban született 1922. április 27-én. 1946-ban az Egyesült Államokba emigrált, ahol könyvkereskedő lett, majd 1960-ban Dél-Franciaországba, onnan 2001-ben Belgiumba költözött.
Azoknak, akiket szerettem című, regényes elemeket is ötvöző életrajzi könyvéből - amelyben egy erdőtűzben elvesztett első feleségének és gyermekeinek állít emléket - 1985-ben film is készült.
Kapcsolódó írások:
- 154 órán át dolgozott alvás nélkül Prince a halála előtt
- Elhamvasztották Prince-t
- Kim Kardashian Prince-szel közös fotót mutogat - de a látszat csal!
- Meghalt Ferjáncz Attila örökös magyar ralibajnok
- Végső búcsút vettek Kertész Imre Nobel-díjas írótól
- Álmában érte a halál: a sorozatszínésznő örökre lehunyta a szemét
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 16:41 Kapitány István keményen nekiment a Fidesznek: Érdekes, amikor hazugságról és kamuról ön nyilatkozik
- 20:31 Izrael nem vonul ki Gázából
- 18:29 Három érmet szereztek a magyarok a világ egyik legnagyobb hosszútávú kajak-kenu versenyén, a Sellán
- 16:28 Latorcai Csaba: a KDNP pályázati úton választja ki delegáltját a Médiatanácsba
- 14:27 Egész héten meleg, napos idő várható
- 12:26 Tanács Zoltán: kormány-előterjesztés készül a Planetárium jövőjéről
- 10:25 Vegyszeradagolási probléma miatt kórházba került az Igali Gyógyfürdő több vendége
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


