Meghalt Prince
Pénteken boncolják Prince holttestét
Továbbra sem tudják az amerikai hatóságok, miben halt meg Prince, a csütörtökön váratlanul elhunyt világhírű művész holttestét pénteken felboncolják.
2016.04.22 07:21MTIA művészvilág mellett a Fehér Ház is gyászolja az előadó-művészt, közleményben Obama "kreatív ikonnak" nevezi az 57 évesen csütörtökön váratlanul elhunyt ikont.
Az illetékes megyei seriff hivatal szerint azt sem lehetett eddig megállapítani, hogy bűncselekmény történt-e. A holttestet átadták az illetékes igazságügyi orvos szakértői hivatalnak, és pénteken felboncolják.
Prince-re minneapolisi otthonának liftjében találtak rá eszméletlen állapotban csütörtök reggel. Riasztották hozzá a mentőket, de már nem tudtak rajta segíteni. A hétszeres Grammy-díjas amerikai énekes néhány napja kórházi kezelésre szorult influenzája súlyosbodása miatt.
Művésztársai, filmsztárok, politikusok gyászolnak
"Prince virtuóz zenész volt, briliáns vezető és felvillanyozó előadóművész" - fogalmaz közleményében Obama. Szerinte kevesen gyakoroltak akkora hatást a populáris zenére, és érintették meg olyan mélyen a hallgatóságot, mint a tragikus hirtelenséggel most eltávozott művész.
Felidézte, hogy Prince egyszer azt mondta: "egy erős szellemiség áttöri a korlátokat", és az elnök szerint "senkinek a szellemisége nem volt erősebb vagy alkotóbb, mint az övé". Az Obama házaspár tavaly júniusban vendégül látta a hétszeres Grammy-díjas énekest, aki egy fehér házi magánestélyen lépett fel Stevie Wonder társaságában.
Közben a művészvilág tagjai is kifejezték megdöbbenésüket és gyászukat, méltatták az elhunyt szupersztárt. Madonna szerint igazi látnok művész volt, aki megváltoztatta a világot, Goldie Hawn színésznő mikroblogjában úgy fogalmazott: Prince most az égi angyalok csapatához csatlakozott.
Michael Kors briliánsnak, kreatívnak és igazi ikonnak, Vanessa Williams legendásnak, Billy Idol óriási tehetségnek nevezte az elhunytat. Chaka Khan szintén mikroblogban tudatta a világgal, hogy szerette Prince-t, Keith Urban country-énekes nem akarta elhinni a halálhírt, miként Brian Wilson sem, aki köszönetet mondott Prince-nek a művészetéért.
Mick Jagger "forradalmi művésznek, nagyszerű muzsikusnak, csodálatos szövegírónak" nevezte Prince-t, az amerikai zene nagyasszonya, Aretha Franklin pedig az MSNBC televíziónak adott interjúban úgy fogalmazott: "nagy csapás, hihetetlen, Prince-ből tényleg csak egy volt". Még a NASA, az amerikai űrkutatási hivatal is megemlékezett a művészről.
A csütörtökön, 57 éves korában elhunyt Prince az 1970-es években robbant be többek közt olyan slágerekkel, mint a Wanne Be Your Lover. Későbbi nagy sikerei közé tartozott a Purple Rain, a Let's Go Crazy, a When Doves Cry és a Diamonds and Pearls. 2004-ben beiktatták a Rock and Roll hírességeinek csarnokába. Az alacsony termetű, extravagáns, provokatív stílusáról ismert énekes, producer, szövegíró - eredeti nevén Rogers Nelson - kora egyik leginkább újító szellemű előadója volt szakértők szerint.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 15:49 Videón, ahogy szétzúzza egy izraeli tank az 'I LOVE GAZA' táblát Rafahban
- 14:31 Busz zuhant a folyóba Szentpéterváron - életeket követelt a baleset - videó
- 13:22 Ukrajna egy 'korrupt sz?rfészek' - mondta Boris Johnson volt tanácsadója
- 12:20 Újabb repülőgép-baleset árnyékolja be a Boeing vizsgálatát
- 11:36 Energiaügyi Minisztérium: hétmilliárd forint többlettámogatást kapnak a távhőszolgáltatók
- 10:35 Kajak-kenu vk - Négy magyar érem, közte egy arany szombaton délelőtt
- 9:32 Vezérkari főnök: a magyar hadseregnek fel kell készülni a konfliktusra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06