Lapértesülés
Kulka Jánoson életmentő beavatkozást hajtottak végre
Információnk szerint a színész állapota súlyos.
2016.04.13 10:43ma.huA Blikk úgy tudja, Kulkát kedden este először a Honvéd kórházba szállították, majd mentővel vitték át az Amerikai úti Országos Klinikai Idegtudományi Intézetbe, ahol jelenleg is kezelik.
A Katona József Színház ezt a közleményt adta ki:
Kulka János családjának közleménye
János kedden este kórházba került, ahol életmentő műtétet hajtottak végre rajta. Reggel óta folyamatosan érkeznek az aggódó, törődő megkeresések – barátoktól, ismerősöktől, ismeretlenektől –, melyek rengeteget jelentenek Jánosnak és nekünk is. Ezeket szeretnénk megköszönni.
Ebben a pillanatban a legfontosabb, hogy János a gyógyulására tudjon koncentrálni, mi pedig támogatni tudjuk őt ebben. Éppen ezért arra kérünk mindenkit, segítse Jánost és minket azzal, hogy időt ad nekünk erre, mi pedig a későbbiekben tájékoztatást adunk állapotának alakulásáról.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


