Játékjubileum
Kedden lesz a Maradj talpon! vetélkedő 500. adása
A jubileumot egy "vigaszágas" különkiadással ünneplik: olyan játékosok szállnak versenybe a 25 milliós fődíjért, akiknek az előző adásokban nem volt szerencséjük.
2016.04.11 23:30MTI
FB official
A jubileumot egy "vigaszágas" különkiadással ünneplik: olyan játékosok szállnak versenybe a 25 milliós fődíjért, akiknek az előző adásokban nem volt szerencséjük - közölte a Médiaszolgáltatás-támogató és Vagyonkezelő Alap (MTVA) hétfőn az MTI-vel.
A kedden 19 óra 35 perckor kezdődő műsorban olyan játékosok mérkőznek meg egymással, akik a korábbi adásokban mindössze 100 forinttal távoztak a stúdióból vagy a kihívó mindkét passzolási lehetőségét felhasználta ellenük, amelyet ők ugyan sikeresen hárítottak, ám egy későbbi kérdés miatt mégis kiestek - olvasható az összegzésben. A kérdések ez alkalommal az ötszázas számhoz, neves jubileumokhoz és magához a műsorhoz kapcsolódnak.
"Mindenképpen jó érzés, hogy ilyen sok részt megért a műsor. Természetesen nem lehet megfeledkezni arról, hogy ez egy csapatmunka. Nagyon sok ember kell ahhoz, hogy zökkenőmentesen haladjon a produkció. Ugyanakkor ez egyfajta visszajelzés, hogy valamit jól csinál a műsorvezető is. Úgy érzem, hogy a Maradj talpon!-hoz passzol az egyéniségem, és ez szerintem átjön a képernyőn is" - idézi a közlemény Gundel Takács Gábort, aki a 2011-es indulás óta vezeti a műsort.
A gyors tempójú, változatos kérdéseiről ismert vetélkedőben eddig csaknem 4800 játékos tehette próbára tudását. A játékosok közt számos színes egyéniséget szerepelt.
A Maradj talpon!-ban eddig 782 millió 269 ezer 325 forintot nyertek a játékosok, de a tizedik párbajig csak hét kihívó játékos jutott el, legutóbb az április 7-i adásban. A fődíjat eddig mindössze két játékosnak sikerült elnyernie: Bajorfi Ákos és Kádár Zoltán 2012-es főnyereménye óta ez senkinek sem sikerült, 85 játékos pedig mindössze száz forintos nyereménnyel távozott. A sikeres játékhoz a biztos tudáson kívül szerencsére is szükség van, de sok múlik a játékos személyiségén is.
Gundel Takács Gábor eddig 32 ezer 240 kérdést tett fel a játékosoknak, akik néha különös módon oldják meg a feladványokat.
"Sok vicces helyzet adódik abból, amikor a játékosok olyan megfejtést mondanak, ami hosszúságra megfelelő, de távol áll a helyes választól. Volt már így Béla helyett Lala nevű magyar királyunk, van aki szobabölényt tart otthon és Dobó Katát is átkeresztelték Tojó Rékára" - sorolta példákat Gundel Takács Gábor.
A közlemény felidézi, hogy a vetélkedő rendszeresen jelentkezik tematikus különkiadásokkal. Játszottak már kéményseprők és tűzoltók, műsorvezetők, sportolók és jegyespárok. Idén további különkiadások várhatók, például a Dal 2016 szereplőivel és a labdarúgó Európa-bajnokság apropóján.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:45 Sírva fakadt egy indiai turista, miután marhahúsos hamburgert kapott egy malajziai McDonald's-ban
- 21:02 Soha nem látott hőség tombol Európában - a rendőrség a vízágyúkat is beveti
- 19:35 Tovább romlik a helyzet: ismét takarékosságra kérik a veresegyháziakat
- 17:21 Végre megszólalt a tizenegyedik emeletről kizuhanó Németh Zsanett szobatársa
- 15:17 A vétlen sofőr mögött haladt, végignézte saját gyermeke halálát az apa Bükkábránynál
- 13:08 Nyolchektáros tűz pusztított Vaskút és Gara között
- 11:58 A venezuelai földrengésben meghalt az argentin futballista egész családja
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


