Örökségvédelem
Széchenyi-év - Bélyeget bocsátott ki a Magyar Posta
Bélyeget bocsátott ki Széchenyi István (1791-1860) halálának évfordulóján a Magyar Posta Nagycenken, ahol megkoszorúzták a Széchenyi-család síremlékét.
2016.04.10 05:29MTI
Szarka Zsolt, a Magyar Posta elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy az emlékbélyeget 300 ezer példányban bocsátották ki. A bélyeg grafikája, ifj. Szunyoghy András grafikusművész munkája a Duna szabályozásának is emléket állít, de a folyó vonalai között gróf Széchenyi István portréja rajzolódik ki.
A grafikán bélyeg 225 forintos névértéke is jelképes: a Széchenyi István 225 éve született, ebből az alkalomból rendezik meg idén az emlékévet.
Az elnök-vezérigazgató megjegyezte, hogy a Magyar Posta bélyegein Széchenyi István a leggyakoribb motívumnak számít: 31 alkalommal szerepelt eddig személye vagy a hozzá köthető vívmányok, tettek bélyegeken.
A bélyegkibocsátás előtt koszorúzást tartottak a Széchenyi-család felújított emlékhelyénél. A mauzóleumnál L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára arról beszélt, hogy minden évre jut két-három olyan évforduló, amire a magyarok büszkék lehetnek, az idén a 225 éve született és 156 éve elhunyt Széchenyi Istvánra is emlékezünk.
Az államtitkár felidézte, hogy a múlt héten határozatban fejezte ki tiszteletét Széchenyi Istvánnal szemben, a "legnagyobb magyar" születetésének 225. évfordulója alkalmából.
Hozzátette, hogy az emlékévben megújul a nagycenki kastély első emeleti kiállítása, valamint a kápolna is. Korábban az MTI-nek elmondta, hogy minderre 300 millió forint kormányzati támogatást áll rendelkezésre.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 18:21 Könyvet írt a nő, akit elraboltak, megerőszakoltak, kibeleztek és félig levágták a fejét
- 16:19 Engedélyezték egy agresszív farkas kilövését a kelet-hollandiai Gelderlandban
- 14:42 Szijjártó - Magyarország kiutasított két, diplomáciai fedésben dolgozó ukrán kémet
- 12:13 Felmérés: csaknem tíz százalékpontos George Simion előnye Nicusor Dannal szemben
- 9:50 Az ukrán elhárítás szerint magyar katonai hírszerzési kémhálózatra csaptak le
- 8:54 Észak-Korea nukleáris válaszcsapást szimulált - Kim Dzsongun személyesen felügyelte a gyakorlatot
- 6:53 Trump új adóemelést javasol a leggazdagabb amerikaiakra
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06