Programajánló
Magyarország ukrán képzőművészek szemével - Kiállítás Kijevben
Kiállítás nyílt kedden Kijevben Magyarország ukrán képzőművészek szemével címmel a magyar nagykövetségen. A látogatók tíz művész 22 alkotását tekinthetik meg.
2016.04.07 00:30MTIKeskeny Ernő nagykövet elmondta, hogy a kiállítást a külképviselet mellett az ukrán nemzeti művészeti akadémia és az ukrán-magyar baráti társaság szervezte. Történelmi hátteréről szólva kiemelte, hogy a rendezvény Hajdúszoboszlóhoz kötődik, ahol néhány évvel ezelőtt magyar, szlovák és ukrán képzőművészek összefogásával megalakult az úgynevezett Hajdúszoboszlói Művészeti Kezdeményezés.
A kiállított alkotások között láthatók többek között Andrij Csebikinnek, az ukrán képzőművészeti és építészeti akadémia rektorának grafikái; Dmitro Tkacsnak, Ukrajna volt budapesti nagykövetének, az ukrán-magyar barát társaság elnökének kerámiái; Andrij Bokotej akadémikus két üvegfestménye, valamint Micska Zoltán, Angyalosi Sándor és Ivancso András magyar nemzetiségű ukrajnai képzőművészek festményei.
A főként impresszionista és avantgárd stílusú alkotások között vannak tájképek - köztük a budapesti Lánchidat és a Parlament épületét ábrázoló festmények - és olyan elvont alkotások is, amelyek többségét Magyarország ihletette.
Andrij Csebikin elmondta, hogy az ukrán művészek már több mint húsz éve látogatják rendszeresen a hajdúszoboszlói alkotótábort, ahol a város, az ott élő emberek és a közeli Hortobágy állat- és növényvilága rengeteg témát nyújt.
A nagykövetség tájékoztatása szerint a kiállítás a külképviselet épületéből két hét múlva "átköltözik" a híres kijevi Pecserszka Lavra barlangkolostor műemlékegyüttesébe, majd a későbbiekben a nyugat-ukrajnai Ivano-Frankivszk városában lesz látható.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


