Filmajánló
Világszerte erősen nyitott az új Batman-film
A Ben Affleck és Henry Cavill főszereplésével forgatott produkció 170,1 millió dolláros bevételt hozott az észak-amerikai mozikban.
2016.03.29 04:25MTIA nem túl hízelgő kritikák ellenére világszerte 424 millió dollárért (120 milliárd forint) váltottak jegyet a Batman Superman ellen - Az igazság hajnala című amerikai akciófilmre a csütörtöki mozikba kerülése óta eltelt négy napban, ami minden idők negyedik legsikeresebb globális nyitóbevételét jelenti.
A Ben Affleck és Henry Cavill főszereplésével forgatott produkció 170,1 millió dolláros bevételt hozott az észak-amerikai mozikban, ami rekordnak számít a márciusi premierek tekintetében és a hatodik legsikeresebb nyitóhétvége Észak-Amerikában.
A Zack Snyder rendezte szuperprodukcióra 15,5 millió fontért váltottak jegyet Nagy-Britanniában, ami a szigetországban márciusi rekordnak számít - írta a BBC News.
A több mint 250 millió dollárból készült DC Comics-adaptáció a Warner Bros stúdió második legnagyobb nemzetközi nyitóbevételt hozó mozija a Harry Potter és a Halál ereklyéi második része óta.
A kritikusok ugyanakkor nincsenek túlságosan elragadtatva a filmtől, amelyet egyesek "döbbent elkeseredéssel" néztek végig, mások "a számítógépes trükkök zavaros masszájaként" aposztrofáltak.
A Batman Superman ellen - Az igazság hajnala az első darabja annak a tíz DC Comics-adaptációnak, amelyet a következő öt évre tervez a Warner Bros.
A nyitóhétvégi világrekordot továbbra is a decemberben mozikba került Star Wars - Az ébredő erő című film tartja, amelyre 529 millió dollárért - ebből az Egyesült Államokban 248 millió dollárért - váltottak jegyet bemutatója hétvégéjén.
Az új Batman-film csütörtök este óta fut a magyar mozikban.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


