Néprajzkutató
A húsvét egyben a természet újjáéledésének ünnepe
Neve abból ered, hogy előtte 40 napig tartózkodni illik a hús fogyasztásától, az ekkorra elkészülő sonkát és egyéb hagyományos ételeket pedig a hagyomány szerint megszentelik.
2016.03.27 12:59MTIA húsvét, vallási vonatkozásai mellett, egyben a természet újjáéledésének ünnepe, és már a kereszténység előtti időkben ünnepelték ezt az időszakot - mondta a néprajzkutató az M1 aktuális csatorna műsorában vasárnap.
Koltay Erika hangsúlyozta: szimbólumrendszere részben onnan ered, hogy a germán tavaszistennőnek nyúlszerű feje volt és a kedvenc nyulát madárrá változtatta. Utóbbi pedig színes tojásokat tojt.
Neve abból ered, hogy előtte 40 napig tartózkodni illik a hús fogyasztásától, az ekkorra elkészülő sonkát és egyéb hagyományos ételeket pedig a hagyomány szerint megszentelik.
Ugyanakkor a locsolkodás szokása szintén a megújhodást jelenti. Azért locsolják meg a lányokat, hogy lemossák róluk a bajt, a betegséget, illetve megtisztuljanak és termékenyek legyenek - sorolta a húsvéti népszokások eredetét a néprajzkutató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:59 Döbbenetes, hogy ki tört Robert Fico szlovák miniszterelnök életére - videók
- 17:46 Öt lövés dördült - túlélheti-e a reményletet Robert Fico? - videó
- 16:24 Megszólalt Orbán Viktor a Robert Fico elleni merénylettel kapcsolatban
- 15:39 Meglőtték Robert Ficót! - videók
- 14:18 Kreml: május 16-17-én tesz állami látogatást Kínában az orosz elnök
- 13:10 Forgalommal szemben hajtott egy kamionos az M30-ason
- 12:03 Huszonkét hajó semmisült meg egy tűzben Horvátországban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06