Gyász
Elhunyt Jan Nemec, a cseh új hullám egyik legjobb rendezője
Súlyos betegség után 79 éves korában pénteken Prágában meghalt Jan Nemec, a 20. század hatvanas évek csehszlovák filmművészete új hullámának nemzetközileg is elismert rendezője és forgatókönyvírója.
2016.03.19 11:15MTIA filmvilág 1964-ben figyelt fel Jan Nemecre, amikor bemutatták Az éjszaka gyémántjai című a 2. világháború idején játszódó filmdrámáját. Legjobb és legismertebb alkotása az 1966-ban bemutatott Az ünnepségről és a vendégekről című filmje, amely a korabeli csehszlovák szocialista társadalom egyik legélesebb művészi kritikája. A Film and Filming című angol szakfolyóirat 1969-ben ezért a filmért Nemecet a világ legjobb rendezőinek sorába iktatta.
Jan Nemec legnagyobb sikerét azonban az 1968-ban bemutatott Oratórium Prágáért című dokumentumfilmjével aratta, amely Csehszlovákia 1968 augusztus 21-i megszállását örökítette meg. A szovjet vezetésű Varsói Szerződés öt tagállama hadseregei - köztük a magyar - a bevonulása Csehszlovákiába véget vetett a "prágai tavasz" néven ismert reformfolyamatnak.
"Ez volt a legsikeresebb filmem, az egész világon több mint egymilliárd ember látta" - jelentette ki egy korábbi interjúban Jan Nemec.
A prágai tavasz eltiprása után Nemec már nem filmezhetett, egy ideig a televízióban dolgozott, majd 1974-ben Nyugatra távozott. Előbb Németországban, majd az Egyesült Államokban élt, hazájába az 1989-es rendszerváltás után tért csak vissza.
A múlt század hatvanas évekbeli csehszlovák új hullámát olyan filmesek képviselik mint az Oscar-díjas Milos Forman és Jirí Menzel, Vera Chytilová, Evald Schorm, Jaromír Jires. Filmjeik többségét a magyar nézők is láthatták, s művészi értékeiket a magyar filmkritika is elismeri.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 6:01 AI-botokkal manipulálták a felhasználókat - botrány a Zürichi Egyetem titkos Reddit-kísérlete körül
- 22:50 Catalin Predoiu belügyminiszter lett az ügyvivő miniszterelnök Romániában
- 20:49 San Diego partjainál többen meghaltak egy hajótörésben
- 18:48 Bejelentette lemondását Marcel Ciolacu román miniszterelnök
- 16:39 Nicusor Dan: nem a pártoknak, hanem a társadalomnak kell irányt választani Románia számára
- 14:46 CETIN Hungary - Energiahatékony távközlés MI-vezérelt hálózatokkal
- 12:44 Hét embert ítéltek el a párizsi olimpia LGBTQ-témájú nyitóünnepségével kapcsolatban
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06