Komoly múlt
Eurovíziós Dalfesztivál - Kiállítás nyílik az eddigi 60 évről Stockholmban
Az Eurovíziós Dalfesztivál eddigi hatvan évét bemutató interaktív kiállítás nyílik május 7-én Stockholmban, az ABBA-múzeumnak is helyet adó Pop House-ban.
2016.03.17 03:30MTIA Good Evening Europe című tárlat két kezdeményezője Björn Ulvaeus, a legendás ABBA együttes tagja, valamint Jon Ola Sand, az Eurovíziós Dalfesztivál főellenőre, az Európai Műsorszolgáltatók Szövetsége (EBU) vezetője volt - olvasható a verseny honlapján.
"Az Eurovíziós Dalfesztivál különleges helyet foglal el a szívemben. Örömmel tölt el, hogy bemutathatjuk a világ legrégebben futó, a zenét a középpontba állító televíziós showműsorának hosszú és sok szempontból elképesztő történetét. Ehhez nem tudok jobb helyet elképzelni, mint a stockholmi ABBA-múzeumot" - fejtette ki Björn Ulvaeus.
Minden idők egyik legsikeresebb popegyüttese, a svéd ABBA 1974-ben Luxembourgban Waterloo című számával nyerte meg az Eurovíziós Dalfesztivált.
A tárlaton a látogatók a verseny történetének több száz órányi anyagába pillanthatnak bele, a digitalizált felvételek az első győztestől, az 1956-ban diadalmaskodott svájci Lys Assiától a legutóbbi, tavalyi nyertesig, a svéd Mans Zelmerlöwig követik az eurovíziós sztorit. Egy különleges fal tiszteleg a kiállításon az eddigi hat svéd győztes, az ABBA, a Herreys, Carola, Charlotte Perrelli, Loreen és Zelmerlöv előtt.
A dalfesztiválról való tudást egy interaktív kvízjáték segítségével lehet lemérni, a rajongók az eurovíziós színpadon énekelhetik el kedvenc számukat, akár az eredeti fellépőruhák valamelyikében. Az idei stockholmi verseny leendő győztese a május 14-i finálé után ellátogat a múzeumba és a elhelyezi kiállításon produkciója egyik kellékét.
A stockholmi POP House-ban működik az ABBA-múzeum mellett a svéd popzene történetét bemutató kiállítás is, amelyen például a Roxette, az Ace of Base, a Europe, összesen mintegy négyszáz svéd művész történetéről lehet tájékozódni.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:51 Utolsó bevetésén gyilkolták meg a nyugdíjba készülő rendőrkutyát
- 20:28 Virágba borult a világ egyik legszárazabb vidéke
- 18:18 Feljelentést tett a Vidéki Prókátor Fürcht Pál súlyos állításai miatt
- 16:16 Új elnököt kap a Magyar Államkincstár - a nyugdíjkifizetéseket is átalakítaná a kormány
- 14:14 Elaludt a kocsiban, miközben orvoshoz vitték - meghalt Dandzsi, a vakvezető kutya
- 12:08 Minden idők egyik legkeményebb hurrikánját örökítette meg az űrből az EarthCARE
- 10:05 Világbajnok lett a 18 éves Szalai Fanni
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


