Hegymászás
Az Annapurna csúcsára indul Klein Dávid
A 8091 méter magas Annapurna csúcsának megmászását tervezi oxigénpalack és teherhordók segítsége nélkül Klein Dávid pénteken induló expedíciója keretében.
2016.03.10 16:40MTIA világ tizennégy 8000 méter feletti csúcsából eddig csak az Annapurnán és a K2-n nem járt még magyar hegymászó, így Klein Dávid lehet az első magyar, aki feljut az Annapurna csúcsára - közölték az expedíció szervezői csütörtökön az MTI-vel.
Klein Dávid eddig három 8000 méter feletti csúcsot ért el: a 8035 méteres Gasherbrum II-t, a 8201 méteres Cso-Ojut, illetve tavaly ősszel a 8156 méteres Manaslut.
A Johnnie Walker Annapurna Expedíció során a hegymászó az alaptábort az előzetes tervek szerint március 22. és 27. között éri el, a mászó és táborépítő időszak pedig március 27. és május vége között lesz, a csúcstámadásra május második felében kerülhet sor. Az alaptábor 4100 méteren, az 1-es tábor 5000, a 2-es 5500, a 3-as 6400, a 4-es tábor pedig 7200 méteren épül fel.

A közlemény idézi a hegymászót is, aki úgy véli, szerencsés, hogy a Manaslu után készül az Annapurnára, mivel karakterében, klímájában és a technikai nehézségek tekintetében egyaránt nagyon hasonlók egymáshoz ezek a csúcsok, így amit a Manaslun megtanult, alkalmazni tudja majd az Annapurna-expedíció során is.
A tervek szerint Klein Dávid május végén érkezik vissza Budapestre.
Legutóbb 2014-ben indult magyar hegymászó az Annapurna megmászására, akkor a román expedícióban részt vevő Török Zsolt a társait ért balesetek és a kedvezőtlen időjárás miatt szakította meg az expedíciót, a csúcstámadást már nem próbálta meg.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 20:03 India ünnepli Sunita Williams visszatérését az űrből
- 18:53 Törökország politikai viharban - Letartóztatták Erdogan kihívóját
- 16:52 Tíz hónap börtönt kapott egy nő, aki 107 macskát tartott egy budapesti lakásban
- 14:50 Március 15. - A kulturális és innovációs miniszter visszavonta az egyik kitüntetett díját
- 12:49 Hétfőn búcsúztatják Bényi Ildikót
- 10:42 Ismét árvíz pusztít Dél-Spanyolországban
- 8:48 BRFK: két embert előállítottak a Margit hídi tüntetésről
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06