Irodalom
Bemutatták a Nemzeti Könyvtár új köteteit
József Attila, Déry Tibor, Schwajda György, Babits Mihály köteteivel, valamint a Gerencsér Miklós szerkesztette Vörös könyv, 1919 című munkával bővült a Nemzeti Könyvtár sorozata.
2016.03.06 01:30MTIKerényi Imre miniszterelnöki megbízott a 9. könyvcsomag bemutatóján emlékeztetett, hogy a 2012-2013-ban megjelent 24 kötet a sorozat három szerkesztőjének akaratát tükrözte, a következő 25 kötet nyolc intézményvezető, nyolc egyházi személyiség és nyolc politikus ajánlására készült el 2014-2015-ben, a 2016-2017-ben megjelenő harmadik hullám nagyjából 27 köteténél pedig a magyar értelmiség jeles képviselői segítik ajánlásukkal és közreműködésükkel a szerkesztőket. A várhatóan 2018-ban megjelenő 24 könyv a kortárs magyar irodalomból merít.
Kiemelte: technikai okok miatt a most megjelenő öt kötettel együtt adják ki a "Szerb Antal-triptichont" is, amely az Utas és holdvilág és A Pendragon legenda című regényeket és Vörösmarty-tanulmányokat tartalmaz.
A most kiadott József Attila-kötetben olvasható verseket Szinetár Miklós rendező ajánlotta, válogatta és látta el jegyzeteivel. "József Attila nélkül nincs Nemzeti Könyvtár" - fogalmazott a rendező.
A Déry Tibor-kötetben a Kéthangú kiáltás című elbeszélés, a Niki című kisregény és a Kedves Bópeer...! című regény olvasható, az ajánlást Szentmártoni János író, költő, az Írószövetség elnöke írta. Kerényi Imre megjegyezte: "a szerző fölött nem jár el az idő, a Niki mondatai ma pont olyan érvényesek, mint 1956 után, amikor Déry kikerült a börtönből".
Schwajda György drámaíró Válogatott műveit fia, Schwajda Gergő újságíró rendezte kiadás alá. Az újságíró a bemutatón elmondta: megpróbált egy olyan válogatást készíteni édesapja műveiből, amelyből látszik, hogy a színházigazgatóként és dramaturgként is ismert szerző milyen ívet járt be élete során. Emellett "szomorú mementója ez a könyv annak is, amin ez az ország az elmúlt évtizedekben keresztülment" - jegyezte meg Schwajda Gergő.
Babits Mihály Jónás könyve című költeményét és A gólykalifa című regényét foglalja magába a sorozat 53. kötete, amelyet Gyémánt László festőművész ajánlott és illusztrált, a könyv elején az általa a kiadvány számára festett Babits-portré látható. "Ha valaki Babits Gólyakalifáját elolvassa, mindent megtud az íróról, a családjáról, a műveltségéről és a korról, amelyben élt" - indokolta Kerényi Imre a mű kiválasztását.
Az utolsó kötet a Gerencsér Miklós szerkesztette Vörös könyv, 1919 című dokumentumgyűjtemény, amely levéltári anyagok alapján dokumentálja a Tanácsköztársaság történetét 1919 márciusa és augusztus 5. között. "A kommunizmussal való szembenézésben még vannak adóságaink, különösen a Tanácsköztársaság értékelésével kapcsolatban" - indokolta Kerényi Imre az általa ajánlott kötet választását, majd hozzátette: "azt gondolom, hogy a fasizmussal és a kommunizmussal való szembenézés propagálása, segítése a Nemzeti Könyvtár feladata".
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


