Programajánló
Hegedűvirtuózok csapnak össze szombaton a Várkert Bazárban
Alexander Rybak norvég hegedűs-énekes és Sándor Zoltán, a közmédia klasszikus zenei versenyének döntős hegedűse "mérkőzik meg" egymással a Virtuózok Viadala koncertsorozat következő állomásán szombaton, a Várkert Bazárban.
2016.02.26 20:59MTIAlexander Rybak az M1 aktuális csatorna pénteki műsorában úgy fogalmazott: "nagyon szeretek együtt játszani olyannal, aki nemcsak tehetséges, hanem szorgalmas is, így tudja, hogy mennyi munkára van szükség ahhoz, hogy színpadra léphessen".
Sándor Zoltán felidézte, hogy a Virtuózok margitszigeti nagykoncertjén már játszottak együtt a 2009-es Eurovíziós Dalfesztiválon győztes zenésszel, most azonban egy paraván mögött, gyakorlatilag ellenfélként fognak zenélni. A nézők csak a sziluettjüket látják majd, így "vakon" kell szavazniuk a nekik jobban tetsző produkcióra - tette hozzá.
Alexander Rybak megjegyezte, hogy régen nem állt már versenyhelyzetben színpadon, de "nagyon érdekes szituáció mindig az élet versenyében részt venni".
A televíziós tehetségkutatóhoz kapcsolódva tavaly indult el a Virtuózok Viadala koncertsorozat, amelyen minden alkalommal egy hangszer a főszereplő, és minden előadásra egy külföldi sztár is meghívást kap.
A szombati esten fellép több hegedűs is: a tavalyelőtti műsorból például Kiss Zoltán, Váradi Gyula és Lakatos Vivien.
A koncerthez kapcsolódva a Várkert Bazárban interaktív zenei kiállítást is rendeznek, ahol több hangszert ki is lehet majd próbálni.
2009-ben Rybak nyerte az Eurovíziós dalfesztivált
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


