Gyász
Szirtes Tamás: Psota Irén a magyar színészet egyik meghaladhatatlan csúcsa
"Korszakos színésznő volt, zseniális, legendás, nagyszerű színész. Ő volt az az ember, aki semmi más nem lehetett volna az életben, csakis színész."
2016.02.25 16:50MTISzirtes Tamás, a Madách Színház igazgatója a csütörtökön elhunyt művészt méltatva hangsúlyozta: Psota Irén művészetén keresztül értette meg, mi az, hogy színészet. A vele való közös munka során világosodtak meg számára ennek a varázslatos, ugyanakkor rendkívül kegyetlen pályának a végletei, szélsőségei, az, hogy ezt a pályát csak úgy lehet igazán méltón művelni, hogy az ember teljesen odaadja a személyiségét, az életét, az egyéniségét az imádott foglalkozásnak. "Azt a fényt és árnyékot, amit a színészet jelent, rajta keresztül értettem meg" - fogalmazott a rendező.
"Psota Irén nagybetűs színésznő volt. Csodálatos találkozás ez tehetség és foglalkozás között, fényes, dicsőséges pálya. Méltán imádták, ő a magyar színészet egyik meghaladhatatlan csúcsa" - mondta.
Szirtes Tamás kiemelte, hogy 1960-ban az újkori Madách Színház története a jelenlegi körúti épületben Brecht Kaukázusi krétakörével indult: Psota Irén csodálatos Gruse-alakításával Ádám Ottó rendezésében. A színésznő pályája során nagyon nagy szerepeket játszott el itt, köztük a Hamlet Gertrudját, a Yerma címszerepét, a Koldusopera Pollyját, a Vőlegényben Kornélt, a fiatal lányt, aztán sok évvel később az Anyát, A vörös malom Rex Infernusát, főördögét - sorolta, hozzátéve, hogy fantasztikus darabok és alakítások fűződtek Psota Irén nevéhez.
"A legnagyobbakkal játszott együtt és köztük ő volt talán a legnagyobb" - emlékezett Psota Irénre az igazgató.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 22:31 HunGarian Baja - A fokozott tűzveszély miatt nem rendezik meg a tereprali versenyt Várpalotán
- 20:28 Hőség - A vezetékes ivóvíz felhasználásának mérséklését kéri a Fővárosi Vízművek
- 18:27 Vizes Eb - Kós Hubert aranyérmes 200 méteres hátúszásban
- 16:37 Tarló- és bozóttüzek pusztítanak több vármegyében
- 14:24 Magyar Péter: dunai fenékküszöb építését rendelte el a kormány
- 10:35 Augusztus 20. - Audiovizuális show keretében rendezik a tűzijátékot
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


