Eurovíziós Dalfesztivál
A Dal - Petruska nyerte az utolsó elődöntőt
A február 27-i döntőbe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 61. Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.
2016.02.06 22:28MTI
MTI Fotó: Illyés Tibor
Petruska nyerte A Dal harmadik, utolsó elődöntőjét szombaton. A zsűri döntésével még Agárdi Szilvia, a Parno Graszt, a B the First és Nika, a tévénézők szavazataival Berkes Olivér és Tóth Andi jutott tovább a középdöntőbe az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatóversenyén.
Petruska András Trouble in My Mind című dala 42 pontot kapott a zsűritől és nézőktől. Két ponttal kevesebb jutott Agárdi Szilviának, aki az It Is Love című számot énekelte, 38 ponttal lett harmadik a Parno Graszt és a Már nem szédülök. A három 34 pontos produkció közül a zsűri döntésével jutott tovább Veres Mónika Nika és az Emlékkép.
A Duna és a Duna World csatornán élőben közvetített harmadik elődöntőben a négy zenész, énekes, dalszerző zsűritag - Zséda, Both Miklós, Frenreisz Károly és Pierrot - mellett az ötödik zsűritag ismét a közönség volt. A nézők mobilalkalmazás segítségével, A Dal honlapján, valamint sms-ben szavazhattak a produkciók elhangzása alatt 1-től 10 pontig. Ezeket összesítették, átlagolták és hozzáadták a négy zsűritag pontjaihoz, így alakult ki öt továbbjutó.
A hatodik továbbjutó a nézők szavazataival Berkes Olivér és Tóth Andi előadásában a Seven Seas című dal lett, így ők is bejutottak a középdöntőbe.
A Dal középdöntőit február 13-án és 20-án rendezik. A február 27-i döntőbe nyolc produkció jut, a győztes képviseli Magyarországot az idei, immár 61. Eurovíziós Dalfesztiválon május 10. és 14. között a svéd fővárosban, Stockholmban.
Az Eurovíziós Dalfesztivál magyar válogatójába 372 dalt neveztek, közülük az előzsűri 30-at juttatott az elődöntőkbe.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


