Rágalmazás miatt
A Saul fia producerei lépéseket tesznek a meghamisított Nemes Jeles-interjú miatt
Állítólag azt mondta, hogy a témában készült legtöbb alkotás, például a Schindler listája vagy Az élet szép "egyszerűen hülyeség".
2016.01.29 11:52MTI
Forrás: Youtube
Lépéseket tesznek a Jüdische Allgemeine ellen a Saul fia című magyar holokausztdráma producerei amiatt, hogy állításuk szerint a német hetilap meghamisította a rendezővel, Nemes Jeles Lászlóval készített interjúját. Az írás péntek délelőtt már nem volt elérhető a médium honlapján.
A produkció sajtófőnöke az MTI megkeresésére pénteken közölte: a lap ígéretet tett arra, hogy hamarosan közzéteszi az interjú "helyes változatát".
A beszélgetésről nem készült hangfelvétel, és az alkotók megjelenés előtt nem látták a lap internetes oldalára csütörtökön felkerült interjút - tette hozzá.
A film sajtófőnökének csütörtök esti tájékoztatása szerint a rendező és a producerek döbbenten értesültek az írás tartalmáról.
"Rágalom minden nekem tulajdonított szó" - idézte Nemes Jeles Lászlót a közlemény.
Az interjúban a lap állítása szerint a legjobb idegen nyelvű filmek között Oscar-díjra jelölt alkotás rendezője többek között azt mondta, a díjak meglepetésként érik őt, de untatják is, és a cannes-i és a Los Angeles-i rendezvényekhez hasonló események felületesek.
"Készítettem egy filmet a holokauszt szörnyűségéről, semmi ünnepelnivaló nincs ezen" - fogalmazott a Jüdische Allgemeine szerint Nemes Jeles László, aki állítólag azt mondta, hogy a témában készült legtöbb alkotás, például a Schindler listája vagy Az élet szép "egyszerűen hülyeség": hollywoodi mintára készülnek, érzelmi feszültséget keltenek, aztán megríkatják a nézőket, akik ezáltal végül megkönnyebbülnek és jobban érzik magukat.
Az interjút készítő újságíró szerint a Saul fia túlnyomórészt negatív fogadtatásra talált Magyarországon, ez azonban "egyáltalán nem lepte meg a rendezőt", aki állítólag azt mondta: Magyarországon - akárcsak korábban - most is rendkívül sokan gyűlölik a zsidókat, és ha lehetne, sokan újranyitnák a koncentrációs táborokat, "inkább tegnap, mint holnap".
A lapnak arra az állítására és az azt követő kérdésre, hogy a Nyugat jelentős aggodalmakat táplál a Magyarországon szerinte növekvő szélsőjobboldaliságra, és hogy mennyire antiszemita az Orbán-kormány, Nemes Jeles László többek között állítólag azt mondta, Magyarország régóta a tűzzel játszik: a politikusok egyfelől szítják is az antiszemitizmust, másfelől az Orbán-kormány erősen síkra is száll a zsidó közösségekért.
"Tudniuk kell: Magyarország nem normális ország, politikusai és polgárai pedig végképp nem azok" - fogalmazott a lap szerint a rendező.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


