Programajánló
A Millenáris parkba költözik a Budapesti Halfesztivál
Több mint százféle halétellel, különleges halfajtákkal, főzőversennyel, gyermekprogrammal és könnyűzenei koncertekkel várja a látogatókat új helyszínen, a Millenáris parkban február 12. és 14. között a Budapesti Halfesztivál.
2016.01.18 05:30MTIA szervezők közleménye szerint idén a több mint 200 kiállító számos különlegességgel, például szegedi óriásbográccsal és óriás harcsasütéssel is készül az eseményre. A rendezvényen kitüntetett figyelmet kap a szürkeharcsa, a magyar vizek legnagyobb hala, de ki lehet próbálni számos halászlé fajtát vagy olyan halból készült különlegességet is, mint a halkolbász.
A nemzetközi konyha számos remekét is felvonultatja a program, így szusit, pad thai tésztát, orosz kaviárt, francia hallevest, olasz branzinót (tengeri süllőt), afrikai tüdős harcsa szalámit vagy fish & chipset is lehet majd kóstolni.
A fesztivállal a szervezők szándéka, hogy népszerűsítsék a magyar halak fogyasztást, erősítsék a hal szerepét a magyar gasztronómiában, valamint hangsúlyozzák annak egészségmegőrző hatását.
A gasztronómiai kínálat mellett interaktív horgászfaluval, élőhal bemutatóval gyermekprogramokkal és könnyűzenei koncertekkel várják a látogatókat. A színpadra lép a hétvége folyamán mások mellett Caramel, az Irigy Hónaljmirigy, Dobrády Ákos, a 100 Folk Celsius és a Beatrice is.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


