Január 7-11.
Budapestre figyel öt napon át a cirkuszvilág
Budapestre figyel csütörtöktől öt napon át az egész cirkuszvilág, hiszen január 7. és 11. között 13 ország 75 fellépőjének részvételével rendezik meg a 11. Budapesti Cirkuszfesztivált.
2016.01.05 14:56MTIFekete Péter a Fővárosi Nagycirkusz igazgatója az M1 aktuális csatorna keddi adásában elmondta, hogy az előválogató zsűri a világ minden tájáról küldött bemutatkozó anyagok közül harminc produkciót választott ki, amelyek megmérettethetik magukat a fővárosban rendezett nemzetközi versenyen.
Mint mondta, a produkcióknak azért presztízsértékű egy ilyen fesztiválon fellépni, mert itt a legnagyobb cirkuszok igazgatói, menedzserei láthatják őket, és egy jó szereplés, vagy akár a fődíj elnyerése szerződésajánlatokat is hozhat a művészeknek.
A Budapesti Cirkuszfesztivál elnöke Eugene Chaplin, a Vevey Comedy Festival elnöke és a kanadai Vaudreuil-Dorion Nemzetközi Cirkuszfesztivál tanácsadója lesz, de helyet foglal még a bizottságban mások mellett Fabrice Becker, a Cirque du Soleil kreatív igazgatója, Oleg Chesnokov, a Rosgoscirk művészeti vezetője, Helmut Grosscurth, az Európai Cirkuszszövetség elnöke, Fabio Montico, a Latinai Nemzetközi Cirkuszfesztivál elnöke, Lyudmila Schevchenko, az Ukrán Nemzeti Cirkusz igazgatója és Sun Lili, a Kínai Nemzeti Akrobatacsoport kreatív igazgatója is.
"A budapesti fesztiválnak fontos feladata az is, hogy a magyar művészekre felhívja a figyelmet" - hangsúlyozta az igazgató, így a programon kívül egy külön magyar gálát is szerveznek, amelyen az artistaképző növendékei és független magyar csapatok fognak fellépni.
A győzteseket január 11-én, a Széchenyi Fürdő télikertjében rendezett fogadáson jelentik majd be, a díjak átadására az esti gálaműsor keretében kerül sor.
Kapcsolódó írások:
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 8:35 Karácsony Gergely: két és fél paksi atomerőműnyi energia rejlik a budapesti temetőkben
- 22:46 Batman járja Ráckeve utcáit éjszakánként - már többször is látták a titokzatos alakot
- 16:10 Köztársasági elnökké választották Baka Andrást
- 10:49 Kapitány István: kizárják az OPUS TITÁSZ-t az RRF-pályázatokból
- 10:37 Megrongálták a zsámbéki polgármester családjának két autóját
- 8:59 Egyetlen pillanat is elég a bajhoz - a rendőrség videóval figyelmezteti a rollereseket
- 6:54 Szarófantom tartja izgalomban Orosházát - a lakosság segítségével keresik a rejtélyes alakot
Bréking: megérkezett a Sziget nagyszínpad hiányzó headlinere

Augusztus 15-én a globális klub- és fesztiválkultúra egyik legnagyobb hatású figurája, Skrillex lép fel a Szabadság Szigetén.
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06
Kinyomtatom
Hozzáadom a könyvjelzőhöz
Küldd ide: Delicious
Küldd ide: Digg
Küldd ide: Facebook
Küldd ide: myspace
Küldd ide: twitter


